Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Rajt a megyei bajokságban, elszökött kisgyerek, halálos baleset - fotók, videó

Az első igazi tavaszias hétvége sem múlt el eseménytelenül. Összeszedtük a legfontosabbakat.
Megírtuk, egyes volán járatokon megváltozott a menetrend. Aztán adtuk egy házvásárlási tippet is.

Meglepődött Tari Róbert, amikor szegedi panellakásában a fürdőszobába lépve egy méretes patkány nézett rá a vécécsészéből.

Soproni lelkes amatőrök átdolgozták a Csillagok háborúja film egy jelenetét. Az eredményt is megmutattuk.

Az ötös lottón pedig nem volt telitalálat.

Az ETO szurkolók sem örülhettek, ugyanis gól nélküli első félidőt követően Lamah, Hajnal és Varga góljaival 3-0-ra győzött a Ferencváros a halovány teljesítményt nyújtó győriek ellen.

Gyerekek ugráltak a síneken Sopronban, a mozdonyvezető vészfékezett - számoltunk be portálunkon.

A vasárnap reggel egy oroszlányi emberöléssel indult. Majd arról írtunk, hogy Sopronban a nagypapa vigyázott a három éves Botondra szombaton éjjel, amikor a lakótelepi lakásból a kisfiú hangtalanul megszökött.

A lottómilliomos győri kávézója


Andraschek László feleségének, Anikónak az álma vált valóra vasárnap: megnyílt Győrben az a kávézó, amely egyben otthona is lesz a szenvedélybetegeket támogató alapítványnak.

Egy fiatal férfi veszítette életét a Farádnál történt balesetben.

Halálos baleset Farádnál


A Fertőszentmiklós mellett a Kunsziget is sereghajtóként nyert, utóbbi csapat a listavezető Győrújbarát ellen. További eredmények, tabellák a cikkünkben. Az első félidő végén két góllal vezetettek a győriek, végül 29-23-as győzelmet arattak hazai pályán a HCM Baia Mare csapata ellen.

Audi-ETO - Baia Mare


Fülöp Leila és Eszter voltak az ötletgazdái annak a meglepetésnek, ami a Fertőszentmiklóson élő Bak Lajosnét érte az elmúlt másfél hétben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei MSZP kontra megyei Jobbik - Mindkét párt elítél

Az MSZP az erőszakot, a Jobbik a politikusbűnözést ítéli el. Tovább olvasom