Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Pécsi lövöldözés - Az ámokfutás napjára nem várták a lőtérre G. Ákost

Az Első Pécsi Polgári Lőegylet titkára szerint G. Ákosnak nem volt időpontja lövészetre arra a napra, amikor a vád szerint egy embert megölt, hármat pedig súlyosan megsebesített a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében.

"2009. november 26-ra nem volt megbeszélve lövészet. Aznap egy szakmai konferencián vettem részt Budapesten" - mondta a férfi csütörtökön, a Baranyai Megyei Bíróságon tett vallomásában. Utalt rá, hogy telefonon egyeztették a lövészetek időpontjait, G. Ákos azonban tavaly november 15. után nem jelentkezett nála, azóta nem beszélt vele, illetve nem emlékezett rá, hogy beszélt volna vele. Ennek ellentmond a vádlott telefonjának híváslistája, melyet ügyvédje mutatott be a bíróságon. E szerint G. Ákos november 15. után egyszer, száznegyven másodpercre felhívta a lőegylet titkárát.

A férfi erre azt mondta, hogy nem emlékszik, így arra sem, miről beszélhettek. Egy tervezett lövészetnek azért lehet jelentősége, mert az előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével vádolt G. Ákos a szerdán kezdődött perében csak részben ismerte el bűnösségét. Tagadta, hogy tettét előre eltervezte volna. Írásban azt vallotta: aznap azért vitt fegyvert az egyetemi gyakorlatra, mert utána lőni akart menni. A lőegylet titkára szólt arról is, hogy a gyógyszerészhallgató átlagosan volt aktív lövész, volt azonban tehetsége ehhez a sporthoz, kezdőként elfogadható teljesítményt nyújtott.

A bíróság a csütörtöki tárgyalási napra a vádlott több egyetemi évfolyamtársát, csoporttársát is tanúként idézte. Vallomásaikból az derült ki, hogy G. Ákost Macinak, Barna Macinak becézték. Ahogy másokkal, vele is viccelődtek társai, de nem volt ő kifejezett célpontja ezen tréfáknak, személyére bántó megjegyzéseket senki sem tett. A vádlott néha együtt nevetett a többiekkel, előfordult azonban, hogy megsértődött. Társai többsége semleges viszonyban volt vele, néhányan úgy érezték, hogy elutasító velük szemben, elhatárolódik tőlük, annak ellenére, hogy közeledni próbálnak hozzá. A lövöldözés napjára vonatkozóan minden tanú elmondta, amit látott, illetve amire emlékszik. Volt, aki látta, amint G. Ákos belelő a már földön fekvő és halálosan megsebesült Dékány Miklósba, egy diák kiugrott az ablakon, mások az asztal alá bújtak, csak a vádlott cipőjét, a padlón pattogó töltényhüvelyeket figyelték, és a durranásokat hallották.

Többen egybehangzóan állították, hogy G. Ákos vállmagasságban kinyújtott karral tüzelt pisztolyából. Volt, akire rá is fogta, de nem lőtt rá. Közben voltak, akik az ámokfutó arcát is megfigyelték. Egyesek határozottságot, elszántságot, koncentrációt, mások dühöt, haragot is felfedeztek rajta. A vádirat szerint a ma 24 éves G. Ákos lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe. Ha társai az egyetemen viccelődtek vele, azt személye elleni támadásnak gondolta, és megsértődött. Komolyabb érdeklődést a fegyverek iránt mutatott, erről a témáról szeretett beszélgetni. A vádlott évek óta rendszeresen járt lövészetekre, 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására. Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak.

A vádlott úgy gondolta, hogy csaltak, puskáztak. Ebből szóváltás alakult ki közte és a többi diák között, ekkor G. Ákos azt mondta nekik: "a golyó mindenkin fog". A vádlott korábban a cigányokra, a zsidókra és az egyetemen tanuló külföldi diákokra is megjegyzéseket tett, szerinte az utóbbiak elveszik a helyet a magyaroktól. A gyógyszerészhallgató a lövöldözés előtt erőszakos cselekményekről szóló videókat, ámokfutásokat nézett, édesanyjával folytatott beszélgetésében említette, hogy rossz a hangulata, ismerősének pedig olyan üzenetet küldött, hogy "fel fogok fordulni, évek óta nem volt egy jó napom". G. Ákos 2009. november 26-án délben gyakorlati foglalkozáson vett részt a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében. Közben a termet elhagyva kiment a mosdóba, fegyverrel tért vissza és lövöldözni kezdett. Az ámokfutás közben egy lány könyörgött neki, hogy "Ákos ne csináld, hagyd abba", de ő folytatta.

Megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak. G. Ákos ezután elhagyta a biofizikai intézetet, ahol pánik tört ki. A négyszáz ágyas klinika egyik emeleti teraszára ment, az épületből fél egy körül telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy mit tett és hol van. Ott fogták el, és lefoglalták a nála talált fegyvert, tárakat és lőszereket. Az ügyészség szerint a vádlott személyiségzavarban szenved és enyhe fokban volt korlátozva, hogy felismerje cselekedetei súlyát. A vádlott védője szerdán az általa felkért két országos hírű igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét nyújtotta be a bírósághoz. Szerinte a két szakember azon az állásponton van, hogy G. Ákos a bűntett elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, amely súlyos fokban korlátozta cselekedetei súlyának felismerésében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: szabadlábon védekezhet a meggyanúsított diszpécser

Gyanúsítottként hallgatta ki a vörösiszap-katasztrófa idején diszpécseri szolgálatot teljesítő Sz. Tibor ajkai lakost a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a férfi szabadlábon védekezhet. Tovább olvasom