Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Ötre emelkedett a halálos áldozatok száma

Ötre emelkedett az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi a kórházban meghalt egy idős férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) jelentése szerint a 81 éves férfi, akit az ajkai Magyar Imre Kórházból szállítottak át a veszprémi kórházba, péntek hajnalban belehalt sérüléseibe - tudatta az OKF.

Ezzel ötre emelkedett a hétfő délután Kolontár közelében bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma, további három embert még eltűntként keresnek.

Az OKF csütörtöki tájékoztatása szerint több mint 150 sérültet láttak el eddig a kórházak a vörösiszapömlés miatt, többen még mindig súlyos, életveszélyes állapotban vannak, elsősorban vegyi égési sérülések következtében.

A sérültek többségét hat intézményben kezelik: az ajkai Magyar Imre Kórházban, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban, a győri Petz Aladár Megyei Kórházban, Budapesten pedig a Honvédkórházban, a Péterfy Sándor utcai kórházban, valamint a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórházában.

Csütörtökön 11 ember sérült meg a vörösiszap-lavina által sújtott ajkai térségben a kárfelszámolási munkában.

A három eltűnt ember felkutatása egész éjjel zajlott, eredménytelenül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvezőbb mérési eredmények a Marcalon és a Duna-Rába torkolatánál

Az iszapömlésben érintett folyókon végzett javuló mérési eredményekről számolt be péntek reggel. Tovább olvasom