Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Összeverték és kirabolták a pénzváltót

A gyanúsítottak két alkalommal is kiraboltak egy közismerten pénzváltással foglalkozó szombathelyi férfit.

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablásokkal gyanúsít a rendőrség három, már előzetes letartóztatásban lévő férfit - közölte sajtótájékoztatóján hétfőn Tánczi Tibor ezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott főkapitánya.

A gyanúsítottak két alkalommal is kiraboltak "egy közismerten pénzváltással foglalkozó szombathelyi férfit", az első esetben, 2010 februárjában életveszélyesen, ez év novemberében pedig súlyosan megsebesítették - mondta.

A rendőrök december 5-én fogták el az egyik feltételezett elkövetőt, miután a férfi betelefonált a rendőrségre, feltárta a bűncselekmények elkövetésének több részletét, majd közölte, hogy öngyilkosságot fog elkövetni - tette hozzá a főkapitány.

A rendőrök azonnal elindultak a felkutatására; a férfi elmondása szerint a Kőszeg környéki hegyekben arra készült, hogy felvágja az ereit, de néhány óra múlva a városban találták meg, sebeiről pedig kórházba szállítása után az orvosok megállapították, hogy nyolc napon belül gyógyulnak, így nem volt akadálya annak, hogy őrizetbe vegyék - közölte Palkó Andrea alezredes, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
A rendőrök ezután elfogták a férfi két társát is. A nyomozás során beigazolódott, hogy mindkét bűncselekményt ugyanaz a három ember követte el. Ketten a bűncselekmények helyszíne közelében várakoztak, harmadik társuk a sértett mozgását figyelte meg, a kapcsolatot pedig mobiltelefonon tartották.

A rablások hasonlóan zajlottak le, a férfit megtámadták, brutális módon bántalmazták, és elvették a pénzét. Az első esetben a pénz a táskájában volt, a második esetben a mellényében tartotta, de azt is lehúzták róla - mondta az alezredes.

A rablásoknál a tettesek különböző eszközökkel fel voltak fegyverkezve, de ezeket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánják megnevezni - válaszolta Palkó Andrea az MTI kérdésére, és az elrabolt összegről sem adott tájékoztatást.

Azt viszont elmondta, hogy a második rablás nyomozásánál két szemtanú is segítette a rendőrök munkáját, így akkor is elfogták volna a gyanúsítottakat, ha egyikük a már ismertetett körülmények között nem telefonál.

A három gyanúsítottról egyelőre annyit közöltek, hogy ketten büntetett előéletűek, mindhárman vállalkozónak mondják magukat, egyikük bejelentett módon Ausztriában dolgozott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittas vezetés, vadbaleset, lopás - kékfény

Közlekedési baleset történt, s vasúti átjárót biztosító félsorompó is bánta a hétvégét Vas megyében. Tovább olvasom