Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Orbán Szombathelyen: Nyerni fogunk!

Szombathelyen folytatta kampánykörútját kedden Orbán Viktor miniszterelnök, ahol közölte: ha Pesten nyerünk, nem fordulhat elő, hogy éppen a nyugati határszélen veszítsünk.

A Fidesz elnöke miután a helyi pártirodán interjút adott a megyei lapnak, Puskás Tivadarral, a Fidesz-KDNP polgármester jelöltjével rövid sétát tett a város főterén, ahol többen is megállították és kezet ráztak vele, biztató szavakat mondtak neki.

Egy nyugdíjas azt kérte tőle, minden tőlük telhetőt tegyenek meg a minimálnyugdíjak felemelésére, mert most abból nem lehet megélni.
Orbán Viktor azt válaszolta, még az idén komoly viták lesznek a költségvetésről és a nyugdíjakról. Emlékeztetett, hogy levélben kérte a nyugdíjasokat arra, mondják el javaslataikat, várja erre a válaszokat.
A miniszterelnök és kísérete beült kávézni egy cukrászda teraszára és közben kedélyesen elbeszélgetett a köréje sereglett emberekkel.

A választási kampány eddigi tapasztalatairól, a közelgő helyhatósági választások esélyeiről, a város helyzetéről kérdezte őket, majd amikor többen megemlítették neki, hogy erős lejárató kampány folyik a Fidesszel szemben, rákérdezett: "álljuk férfiasan, vagy teszünk is ellene valamit?"
Orbán Viktor megjegyezte: "Az országban jól állunk, azt tudom mondani, hiszen sokfelé járok ezekben a napokban. Tatabányán voltam, az egy nehezebb hely, de ott is jól állunk, és Veszprémben meg Szegeden is (...) ott hagy harc van" - mondta.

"Jártam Mezőtúron is (...), ott úgy van tessék elképzelni, hogy szoci az már nincsen, a Fidesz és a Jobbik polgármester-jelöltje küzd" - fűzte hozzá Orbán Viktor. Hozzátette: Pesten nyerni fogunk.
Ha pedig Pesten nyerünk, az nem fordulhat elő, hogy éppen itt a nyugati határszélen veszítsünk - jegyezte meg rákacsintva a fideszes polgármesterjelöltre.

Szombathelyi látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b2) és Puskás Tivadar a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármester-jelöltje (j2) beszélget.MTI Fotó: Kászoni László

Szombathelyi látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b2) és Puskás Tivadar a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármester-jelöltje (j2) beszélget. MTI Fotó: Kászoni László



A kávézással kísért beszélgetés hirtelen meglepő fordulatot vett, amikor váratlanul Ipkovich György Szombathely szocialista polgármestere, országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar ellenfele lépett oda a miniszterelnök és társasága asztalához.

Gyors kézfogások után Ipkovich György egy a saját polgármesteri programját tartalmazó füzetet adott át Orbán Viktornak.

A miniszterelnököt Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely kettes számú választókerületének országgyűlési képviselője is elkísérte, valamint több helyi fideszes politikus, köztük Marton Zsolt, a megyei jogú város közgyűlésének frakcióvezetője is.

A sajtó várakozásával ellentétben Orbán Viktor nem sétált át a főtéren, hanem a Claudia cukrászda sarkánál beült egy kisbuszba és a városi televízió stúdiójához ment, ahol szintén interjút adott.

A miniszterelnök szóvivőjének közleménye szerint Orbán Viktor Szombathelyen elmondta, hogy a 86-os számú főút képtelen állapotán mindenképpen javítani kell, ezért ennek az útnak a négysávosítása a kormány elsőszámú fejlesztési célkitűzései között szerepel.

Szijjártó Péter szerint a miniszterelnök világossá tette, hogy az MSZP nevével fémjelzett, megszorításokra épülő gazdaságpolitika ideje lejárt.
A nemzeti ügyek kormánya az együttműködés gazdaságpolitikájának középpontjába a növekedést és a munkahelyteremtést állítja.

Orbán Viktor szerint az önkormányzati választás lehetőséget ad az embereknek arra, hogy elmondják véleményüket a kormány eddigi teljesítményéről, így minél több szavazatot kapnak a Fidesz jelöltjei, annál gyorsabb lesz a változás Magyarországon - írta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 3. embertelen 2010. szeptember 29. 09:16
    „Hataloméhes hülyék, rajtuk kívül keveseket érdekel, hogy nyernek-e, vagy vesztenek.”
  • 2. Phobos 2010. szeptember 29. 07:58
    „hogy dörzsöli már a kezét, nemsokára jön a pénz...”
  • 1. Phobos 2010. szeptember 29. 07:44
    „Ők biztos, de az emberek ???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionok ütköztek a 86-oson

Négy kamion ütközött össze kedd délután Zalalövőnél, a 86-os főúton, amelyet teljes szélességében lezártak. Tovább olvasom