Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nő a munkanélküliek száma Vasban

Vas megyében mintegy 260-nal nőtt a munkanélküliek száma júliusban - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden.

A munkaügyi központ az álláskeresők számának emelkedését azzal magyarázta, hogy a pályakezdő fiatalokat júliusban regisztrálták a kirendeltségeken, Körmend közelében pedig az EGIS gyógyszeripari gyárban egy hónapra leállt a termelés. A párhetes leállás idejére a "kölcsönzött munkaerőt kijelentették", de a gyár egy hónap múlva visszaveszi a régi dolgozókat.

Vas megyében július végén 8317 álláskeresőt tartottak nyilván, míg a tavalyi év hasonló időszakában 10.685 munkanélkülit regisztráltak. Tavaly júliusban 9 százalékos volt a munkanélküliség Vas megyében, idén a nyár második hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 7,2 százaléka volt álláskereső.

A munkanélküliek közel 33 százaléka a 8 osztályos általános iskolát vagy még azt sem végezte el, és mindössze 8 százalék volt a diplomások aránya. A regisztráltak 30,6 százaléka rendelkezik szakiskolai vagy szakmunkás bizonyítvánnyal.

A szakképzetlen álláskeresők aránya meghaladta a 41 százalékot; közel 80 százalékuk fizikai állományba tartozik. A munkanélküliek 36 százaléka 45 év feletti, 16,5 százalékuk pedig még nem töltötte be a 25. életévét.
Júliusban 710 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken; közel 20 százalékuk csupán az általános iskolát, 31 százalékuk a szakközépiskolát, 17 százalékuk pedig a szakmunkásképzőt végezte el. A pályakezdő álláskeresők 12 százaléka diplomás, gimnáziumi érettségivel 11 százalékuk rendelkezik.

A júliusban a nyilvántartott 8317 álláskereső egynegyede már több mint egy éve nem dolgozott. Ellátásban a munkanélküliek 56 százaléka részesül.

Vas megyében júliusban 1900 betöltetlen álláshely volt, ezek közül 856 volt az új munkahely. Az üres állások 22,6 százalékát a feldolgozóipar területéről, 22,4 százalékát a közigazgatás, védelem, a biztosítás, társadalombiztosítás területéről jelentették be a gazdálkodó szervezetek.

Az új munkahelyek több mint fele segéd-, valamint betanított munkára irányult, közel 28 százalékban kerestek szakmunkásokat, és mindössze 16 százalék jelentett be - pénzügyi, kereskedelmi ügyintéző munkakörben - szellemi munkát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prostitúció miatt elzárásra ítéltek két nőt Zalában

Tiltott kéjelgés miatt elzárásra ítélt a bíróság két nőt, akit a keszthelyi rendőrök vettek szabálysértési őrizetbe. Tovább olvasom