Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Megint veszik a balatoni nyaralót

Túladnak balatoni nyaralóikon a mai hatvanasok, jön egy újabb generáció, amelyik most olcsóbban vehet és vesz is ingatlant. Az északi parton hirdetett nyaralók 40 százalékát Győr-Moson-Sopron megyeiek vásárolják meg.
Szépen lassan idősödik már az a generáció, amely a hetvenes-nyolcvanas években „belakta" a Balaton két partját. A nyaralók még élhetők, de már jelentős felújításra szorulnak, és sokan próbálnak tőle szabadulni. S ha nem is éli reneszánszát az ingatlanpiac, a kínálat pedig még lényegesen nagyobb a keresletnél, ami 15 millió alatt van, azért az kapós.

Pálfi László, az Otthon Centrum keszthelyi irodájának vezetője szerint most stagnálnak az árak, de ami mondjuk négy éve 15 millióba került, az ma 12 millió, s ennek a 20 százalékos esésnek köszönhetően vevői oldalról is érezhető élénkülés a balatoni ingatlanpiacon. Az északi part vevőkörének 40 százaléka Győr-Moson-Sopron megyei, a 60 százaléknak a felét budapestiek teszik ki. Ez így volt régen is, míg a déli part az M7-es autópálya közelsége miatt felkapott.

Amit ma el lehet – és viszonylag gyorsan el lehet – adni, az a 15 millió alatti ingatlan, aminek árát nyilván befolyásolja, hogy legtöbbször 2–3 milliót is rá kell költenie az új tulajdonosnak. A közvetlenül vízparton fekvő nyaralók nem kelendők, mert túlárazottak Pálfi László szerint, ám a tó és a 71-es főút közötti – mintegy 800 méteres – sávban ismét jó befektetésnek érzik a vásárlást azok, akiknek van megtakarításuk.

Pálfi László szerint négy év alatt mintegy 20 százalékkal estek a balatoni ingatlanárak.
Pálfi László szerint négy év alatt mintegy 20 százalékkal estek a balatoni ingatlanárak.


Jellemző egyébként, hogy háromgenerációs családok veszik meg a 3–4 szobás nyaralókat: a pénz nagyobb részét az ötvenesek, a kisebbet a harmincasok adják, és akiknek mindezt egyelőre csak élvezni kell: az unokák.

A vízparti ingatlanok mellett kelendőek a panorámásak is, ezekért többet is el lehet kérni: 15–25 millióért kelnek el, és az 50-es, 60-as korosztály jelentősebb megtakarítással rendelkező képviselői vásárolják meg.

Az Otthon Centrum balatonfüredi irodavezetője, Benna Zsolt azt mondta egy internetes portálnak adott nyilatkozatában, a nyaralók esetében 15–20 millió, míg téglaépítésű lakásoknál 10–12 millió forint a lélektani határ az érdeklődők körében. Ugyanakkor a ’70-es, ’80-as években épült, 150–200 négyzetméteres ingatlanok gyakorlatilag eladhatatlanok és hasonló a helyzet a 20–30 millió forint között kínált sorházak esetében is, hiszen ennyiért könnyen lehet találni jobb tulajdonságokkal rendelkező házakat is. Ugyanakkor megjelent a befektetési szándékkal vásárlók köre is, amely szívesen használja ki a mélypontot, hiszen akár 5–10 százalékot is alkudhat az irányárból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költészet napja - Szellemidézés Veszprémben

Költészet-napi szellemidézés elnevezéssel rendez közönségtalálkozót április 11-én 18 órakor a… Tovább olvasom