Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Meghalt egy 2 éves gyerek a komáromi kórházban - 13 milliós kártérítés

A komáromi Selye János Kórházban egy szülésnél olyan orvosi hibát követtek el, amelynek következtében a gyermek kétéves kora előtt meghalt.

Jogerősen 13 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a komáromi Selye János Kórházat a Győri Ítélőtábla, mert az intézményben 2003-ban egy szülésnél olyan orvosi hibát követtek el, amelynek következtében a gyermek kétéves kora előtt meghalt - tájékoztatta az ítélőtábla szóvivője hétfőn az MTI-t. Ferenczy Tamás közölte: a szülés során a gyermek vállát ki kellett fejteni a hüvelyből, majd az újszülöttet szívmegállás miatt újra kellett éleszteni.

A gyermek az agyállomány hiánya és sorvadása miatt nem rendelkezett normális nyelési reflexekkel és 2005-ben elhunyt - tette hozzá. A szóvivő elmondta, hogy már az ügyben első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság is megállapította a kórház teljes felelősségét az ügyben. Megállapítása szerint az alperes akkor járt volna el a legnagyobb gondossággal, ha a hüvelyi szülés helyett a császármetszést alkalmazza. Az elsőfokú bíróság nem vagyoni kártérítésként a szülőknek hozzátartozói jogon és a gyermek jogutódjaként összesen 14 millió forint nem vagyoni, valamint 1,7 millió forint vagyoni kártérítést ítélt meg.

A fellebbezésben a szülők a kártérítés összegének felemelését kérték, a kórház pedig a nem vagyoni kártérítés teljes elutasítását, s a vagyoni kártérítés összegének csökkentését szerette volna elérni. Az ítélőtábla a szülőket megillető nem vagyoni kártérítés összegét 12 millió forintra leszállította, a vagyoni kártérítés összegét pedig kétezer forinttal felemelte.

Olvasóink írták

  • 4. Vita-Max 2011. július 05. 06:10
    „Szerintem teljesen mindegy mekkora összeget kaptak volna,az élet megfizethetetlen......Legyen az ötven,vagy száz millió.A lelkükben mindig ott cseng a gyermek elvesztése.”
  • 3. OldSpice 2011. július 04. 21:59
    „valóban... az a 13 millió forint semmire sem gyógyír. mégcsak vigasznak se nevezném :(”
  • 2. quaestor 2011. július 04. 21:25
    „Életük végéig naponta élik át a gyermekük elvesztését, nem csak 2011-ig. Soha ne tudd meg milyen iszonyat érzés lehet túlélni a saját gyerekedet! Ne ítélj arról, amiről fogalmad sincs.”
  • 1. kisember1 2011. július 04. 20:26
    „2003 és 2011 között a szülőknek naponta át kellett élniük gyermekük elvesztését?
    Magyar jogérvényesítés. Gratulálok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem okozott fennakadást a helyi járatok leállítása Esztergomban

Nem okozott fennakadást Esztergom közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a… Tovább olvasom