Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Megerősítették a Rába árvízvédelmi létesítményeit

Átadták a Rába 318 millió forintból megerősített és kibővített árvízvédelmi létesítményeit szerdán Szentgotthárdon.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, a város országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a szentgotthárdiak nemcsak szeretik, hanem ismerik is a Rábát, megvédik kedves folyójukat a környezetszennyezéstől ha kell, de az árvizek elleni védekezés is hozzátartozik az életükhöz.

Ezért is fontos szavai szerint, hogy az Európai Unió és Magyarország kormánya forrásokat adjon a helyi és térségi jelentőségű árvízvédelmi rendszerek fejlesztésére, a környezet biztonságának növelésére, az árvízvédelmi munkában részt vevő szervezetek felkészítésére.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta: a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázati támogatásával megvalósult fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a szentgotthárdiak élete biztonságosabb legyen.

Ígérete szerint személyesen is mindent elkövet majd azért, hogy a folyó másik partján is megépüljenek azok az árvízvédelmi fejlesztések, amelyek a most megerősített árvízvédelmi rendszert teljessé teszik.

Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az avatóünnepségen elmondta: a beruházásnak köszönhetően 381 méter hosszúságban magasították meg a meglévő vasbeton árvízvédelmi támfalat és 1075 méter hosszan kotorták ki és szélesítették a folyómedret.

A fejlesztésnek köszönhetően egy hirtelen lehulló csapadék miatti magasabb árvíz levonulása mellett is nagyobb biztonsággal védhetik majd meg Szentgotthárdot - tette hozzá.

Huszár Gábor (független), Szentgotthárd polgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta: a 2009-es, rekordot döntő vízszintemelkedés és az utóbbi évek egyre nagyobb árvizei is rámutattak a szentgotthárdi szakasz árvízvédelmének gyenge pontjaira, amelyeket most megerősítettek.

A polgármester szintén fontosnak nevezte, hogy a folyó bal partján, a volt kaszagyár mellett is megtörténjen a támfalak megerősítése, amihez a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban újabb támogatást remélnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Temetők nyitva tartása a megyében - Így járnak a buszok

Nézze meg a megyei temetők nyitva tartását az ünnepek alatt, valamitn a győri és soproni közlekedési… Tovább olvasom