Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Megengedőbb az új Balaton-törvény

Bizonyos tekintetben megengedőbb a módosított Balaton-törvény, de ez nem jelenti azt, hogy "szabad a gazda" - mondta a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a hétfőn elfogadott módosításokról pénteken az MTI-nek.

Bóka István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere közölte: négyről hat évre hosszabbította meg az Országgyűlés a településrendezési eszközök elkészítésének határidejét. Egy másik módosítás az erdőterületekre vonatkozik: ezek 85 százaléka kell, hogy erdő maradjon, a fennmaradó 15 százalékról az önkormányzat rendelkezhet, bizonyos kikötésekkel.

Egy további módosítás szerint a Balaton-parti településeken az önkormányzatoknak lehetőségük nyílik a zöldterületek átsorolására, korlátok között - ismertette a képviselő. Ilyen korlát, hogy a zöldterület nagysága nem csökkenhet, hogy a zöldterületnek szervesen kapcsolódnia kell a már meglévő, régi zöldterülethez, valamint az, hogy a belterületi parti sáv 30 százalékát sétánynak kell kijelölni.

A módosítás nyári életbe lépésétől nem lesz kötelező a csónakot kikötőben tartani, de a többi - például a nádasokra vonatkozó, a természetvédelmi és a halászati - szabályt továbbra is be kell tartani a tárolásnál - tette hozzá Bóka István.

A politikus kitért arra: meghosszabbították - 2018 végéig - a balatoni kistelepülések szennyvízkezelési programját, tehát aki eddig nem végezte el a szennyvízhálózat-építést, annak ezt addig kell megtennie. Bóka István szerint így a településeknek lehetőségük lesz a 2014 után megnyíló európai uniós forrásokat igénybe venni ehhez a feladathoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megindult a süllő ívása a Balatonon

Várhatóan két hétre leáll szerdától a busahalászat a Balatonon, mert az erős felmelegedés hatására… Tovább olvasom