Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Már nincs járhatatlan útszakasz a megyében, életveszélyes a Fertő tó jege

Már nincs járhatatlan útszakasz a megyében, életveszélyes a Fertő tó jege
Feloldották a lezárást Iván, Újkér és Szakony között. A hideg ellenére a Fertő tó jege életveszélyes, tilos rálépni.
Ön mit tapasztalt az utakon? Írja meg, küldjön fotót! tudosito@kisalfold.hu

22.00 -  Útinform

Országszerte borult, felhős az ég. A Dunántúlon, valamint a déli országrészben többfelé havazik, vagy szállingózik a hó.

A gyorsforgalmú utak többnyire szárazak, vagy felszáradóban vannak, elszórtan sónedvesek, kivéve az M43-as autópálya teljes hosszán, az intenzív havazás miatt jelenleg havas a burkolat.

A főutak burkolata többnyire száraz, helyenként sónedves, a déli határ mentén a havazással érintett területeken előfordulnak hókásás, vagy havas útszakaszok is.

A mellékutak Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében, továbbá a Bakonyban havasak, hókásásak, hóbordásak, vagy letaposott havasak.

16.30 -  Feloldották az útzárat Iván, Újkér és Szakony között 

Ismét teljes hosszában járható a 8623-as út. Az Ivánt, Újkért és Szakonyt összekötő út egy szakaszát még keddre virradó éjszaka hóátfúvások miatt zárták le. Korábban megnyitották a 8625-ös utat is, amelyen hasonló okból korlátozták a forgalmat. Így már nincs járhatatlan útszakasz a megyében.

15.30 - Életveszélyes a Fertő tó jege. Könnyen beszakadhat, az alatta lévő víz pedig alig 2-3 fokos >>

13.40 - 
Ismét teljes hosszában járható Győr-Moson-Sopron megyében a 8625-ös út. A Nemeskért és Egyházasfalut összekötő út egy szakaszát még keddre virradó éjszaka hóátfúvások miatt zárták le.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 8623-as számú úton, Iván, Újkér és Szakony között kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek.

12.06 - Az előrejelzések alapján csütörtök délutántól a déli, dél-nyugati megyékben újra havazás kezdődik. Péntektől országszerte változó intenzitású és halmazállapotú csapadék, pénteken és vasárnap ónos eső is várható a déli határ mentén. Ezért a szakemberek arra kérik az autósokat, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal, az aktuális út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

A meteorológiai előrejelzések alapján csütörtök délutántól délen, dél-nyugaton újra változó intenzitású havazás kezdődik, ezzel együtt a Dunántúlon a szél is újra felerősödik, elsősorban Sopron térségében. A legtöbb friss hó Baranya és Somogy megyében várható. Pénteken sokfelé havazhat, sőt, a déli határ mentén délután ónos eső is eshet. Szombaton kezdetben még előfordulhat elszórtan hószállingózás, kisebb havazás, napközben azonban ez fokozatosan megszűnik, majd vasárnap újra valószínű havazás, délen esetleg havas eső, ónos eső, de napközben ismét megszűnik a csapadék.

10.10 - Hófúvásra figyelmeztet a meteorológia a megyében, több járásra riasztás van érvényben >>

8.31 - Sokfelé mínusz 15, a Dunántúl délkeleti felében és a Dél-Alföldön több helyen mínusz 20 fok alá csökkent a hőmérséklet >>


7.20 Csütörtök reggel 7 óráig az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint a legalacsonyabb hőmérséklet megyénkben Péren volt. Ott -20.9 fokig csökkent a hőmérséklet.

Sopronhorpácson -18.3, Sopronban -15.6, Fertőrákoson -17.9, Győrben -15.2 fokig csökkent a hőmérséklet. A legenyhébb a hajnal Mosonmagyaróváron volt, ahol csupán -13,8 fokig süllyedt a hőmérséklet.

Megyénk leghidegebb márciusi hajnala 1963-ban volt, akkor elsején Győrben -24,8 fokot mértek.

Az ország déli, délnyugati részén -22, -25 fokot mértek a leghidegebb órákban, és többfelé jelenleg is -20 fok alatti hőmérsékleteket mérnek.
Minimum hőmérsékletek 07 óráig

Aktuális időjárás 2018. március 1. 07 óra

7.15 - Csütörtök - Késnek a vonatok

A Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon 30-50 percet is késhetnek a vonatok - tájékoztatta csütörtök reggel a Mávinform az MTI-t.  

Kétegyháza és Szabadkígyós között meghibásodott a biztonsági berendezés, a vonatok ott csak 40 kilométer/órás sebességgel haladhatnak, emiatt a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon 30-50 perccel is meghosszabbodhat a vonatok menetideje - közölték. A nagyobb késés elkerülése érdekében egyes mezőtúri vonatok kimaradhatnak vagy változhat menetrendjük. 

Bicske és Szárliget között is meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt "kissé hosszabb a vonatok menetideje" a Budapest-Tatabánya-Komárom-Győr vonalon - írták. 

Ajka és Devecser között szintén a biztosítóberendezés hibája lassítja a közlekedést, ezért a Székesfehérvár-Veszprém-Celldömölk-Szombathely vonalon 20-30 perc késés is lehet.
 

Szerda 22.00 - Útinform:


Tiszta, csapadékmentes az idő az országban, csak Sarkad és Békéscsaba környékén szállingózik a hó.

A gyorsforgalmi utak a Dunántúlon többnyire szárazak, a keleti országrészben sónedvesek vagy felszáradóban vannak.  

A főutak döntően szárazak vagy felszáradóban vannak, a Dunántúl északi felén és az Alföld déli megyéiben még vizesek, vagy sónedvesek.

A mellékutak a Komárom-Kaposvár vonaltól nyugatra havasak, hóbordásak vagy letaposott havasak, a középső országrészben szárazak, keleten Debrecen, Berettyóújfalu és Gyomaendrőd térségében letaposott havasak, a déli határ mentén vizesek.

Két útszakasz lezárva a megyében:

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az alábbi helyszíneken kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek:

8625. számú úton, Nemeskér és Egyházasfalu között,

8623. számú úton, Iván, Újkér és Szakony között.

19.40 - Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.03.01. csütörtök éjfélig - Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása:

Havazás:


Előreláthatólag csütörtök hajnalig helyenként (főként a délkeleti és a középső területeken) még kialakulhat hószállingózás, gyenge havazás (lepel - 1 cm). Csütörtökön délutántól, estétől délnyugaton, délen újabb havazás kezdődik, éjfélig délnyugaton, délen lepel-5 cm porhó várható. Az 5 cm körüli hómennyiség Baranyában és Somogy megye déli felében valószínű.

Megszűnő hófúvás:

Ma estig az olykor erős (45-50 km/h) északi, északkeleti szél az Alföld keleti felén és Borsodban hordhatja a frissen lehullott havat.

Extrém hideg:

Az idei tél leghidegebb éjszakája valószínű. Az ország nagyobb részén -15 fok alatti hőmérsékletek valószínűek, a Dunántúl délnyugati, nyugati megyéiben és az Északi-középhegység völgyeiben -20 fok alatti hőmérsékletek valószínűek.

15.00 - Jelenleg 2 útszakasz járhatatlan Győr-Moson-Sopron megyében.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az alábbi helyszíneken kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek:

8625. számú úton, Nemeskér és Egyházasfalu között,

8623. számú úton, Iván, Újkér és Szakony között,

Fenti települések más útvonalon megközelíthetőek!

Az úton lévőknek helyenként hóátfúvásra, valamint jeges, jégbordás útszakaszokra lehet számítani:

8603. számú úton, Gyóró és Mihályi között,

8521. számú úton, Fertőszentmiklós és Fertőújlak között,

8521. számú úton, Fertőújlak és Fertőd között,

8608. számú úton, Himod és Kisfalud között,

8613. számú úton, Kapuvár és Hövej között.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott időjárási körülmények miatt fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!

13.15 - Aktuális útviszonyok Lövő és Röjtökmuzsaj között:
 
Olvasónk felvétele


12.44 - Ismét zavartalan a forgalom az M1-es autópálya 57-es kilométerszelvényében Tatabányánál., ahol korábban személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.

12.38 - Továbbra is több vonalon késnek a vonatok. Akár 20-30 perces, de esetenként egyórás késésekkel is számolni kell. A Mávinform jelezte, hogy a Vonatinfó weboldalán vagy az ingyenesen letölthető applikációban folyamatosan nyomon követhető a vonatok közlekedése.

11.29 - A biztos fagyhaláltól mentettek meg a rendőrök egy elkóborolt kutyát Csornán. Boni gazdája levélben köszönte meg a segítséget >>

10.30 - 
Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 9 óra 55 perckor az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalán az 57-es kilométerszelvénynél Tatabánya térségében. Eddig tisztázatlan okból három gépjármű ütközött. Az elsődleges adatok alapján a balesetben két személy sérült. A balesettel érintett járművek a külső és leállósávot elfoglalják. A forgalom rendőri irányítás mellett a belső sávon halad.

A helyszínen torlódásra kell számítani.

9.58 - A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az alábbi helyszíneken kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek:

8625. számú úton, Nemeskér és Egyházasfalu között,

8623. számú úton, Iván, Újkér és Szakony között,

8525. számú úton, Hidegség és Nagycenk között,

8526. számú úton, Balf és Fertőrákos között,

8427. számú úton, Páli és Edve között,

8606. számú úton, Vadosfa és Magyarkeresztúr között,

85117. számú úton, Kapuvár és Öntésmajor között.

Fenti települések más útvonalon megközelíthetőek!

Az úton lévőknek helyenként hóátfúvásra, valamint jeges, jégbordás útszakaszokra lehet számítani:

8603. számú úton, Gyóró és Mihályi között,

8521. számú úton, Fertőszentmiklós és Fertőújlak között,

8521. számú úton, Fertőújlak és Fertőd között,

8612. számú úton, Beled és Cirák között,

8608. számú úton, Himod és Kisfalud között,

8613. számú úton, Kapuvár és Hövej között.

9.41 - Amint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. február 28-án reggel a 81-es főút 29-es kilométerszelvényében, Mór térségében, ahol korábban egy személy és egy tehergépjármű ütközött össze.

A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, a főút forgalma újra zavartalanul haladhat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott időjárási körülmények miatt fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!

8.20 - Jeges maradt Sopronban a járda. A vasúttársaság nem mutogatott másra és elnézést kért. A történet részletei >>
 

8.00 -  Az időjárás miatt késnek a vonatok a Szombathely-Csorna-Győr vonalon - közölte szerdán reggel a MÁV.

Akár 20-30 perces, de esetenként egyórás késésekre is számítani kell több vasútvonalon - közölte a Mávinform. Részletek >>

7.55 - Marad a farkasordító hideg

Az olykor erős szél a Nyugat-Dunántúlon, az Alföld keleti felén és Borsodban hordhatja a frissen lehullott havat az utakra. Délutántól nyugaton mérséklődik a légmozgás, ott megszűnik a hófúvás. A hófúvás veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki az elsőfokú figyelmeztetést.

A reggeli órákban néhol, majd késő estétől a derült, szélcsendes területeken egyre többfelé (főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység völgyeiben)mínusz 15 Celsius-fok köré, majd alá csökken a hőmérséklet. Az extrém hideg miatt Baranya, Heves, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között várható. Késő estére mínusz 15 és mínusz 8 fok közé hűl le a levegő.

7.45 - Lezárták a 81-es főutat Mórnál - kamion és személyautó ütközött.

Kamion és személygépkocsi karambolozott a 81-es főúton, Mór közelében, a 30-as kilométernél. A móri önkormányzati tűzoltók teljes útlezárás mellett megkezdték a műszaki mentést. A balesetben ketten megsérültek.

7.40 - Baleset! Felborult egy autó az M1-es autópályán Ácsnál >>

7.30 - A hóhelyzet miatt több megyére riasztást adtak ki. Részletek >>

7.25 - Útinform szolgálat reggel 7 órai összesítése alapján Vas megyében már csak 10 mellékúton van érvényben teljes útzár: Gyóró és Csepreg, Karakó és Jánosháza, Kemenesmihályfa és Tokorcs, Vönöck és Kemenessömjén, Mersevát és Kemenesszentmárton, Rum és Rábatöttös, Meggyeskovácsi és Csempeszkopács, Boba és Nemeskocs, Jánosháza és Kissomlyó között, valamint a bucsui bekötőúton.
Győr-Moson-Sopron megyében 8 szakaszon találkozhatnak egyelőre az autósok teljes pályás korlátozással: az Iván-Újkér-Szakony, a Kapuvár-Öntésmajor és a Nemeskér-Egyházasfalu összekötő úton, Hidegség és Nagycenk, Balf és Fertőrákos, Páli és Edve, Vadosfa és Magyarkeresztúr között, valamint Gyóró közelében.
Zala megyében 5 mellékúton van érvényben korlátozás: a Gelse-Pölöskefő, a Gelse-Zalaszentbalázs és a Kisgörbő-Zalaszentgrót összekötő úton, valamint a kehidakustányi és sármelléki bekötőúton. Elzárt település továbbra sincs az országban. A nehézgépjárművek számára a havazás és a hófúvás miatt nincs érvényben egyik megyében vagy határátkelőnél sem korlátozás. A gyorsforgalmi utak burkolata vizes vagy sónedves, az M1-es autópályán Komárom és az M7-es autópályán Eszteregnye térségében előfordulhatnak latyakos szakaszok. A fő- és mellékutakon a Dunától nyugatra az intenzív havazás és hófúvások nyomán többnyire téliesebb útviszonyok a jellemzőek, a Dunától keletre inkább sónedves főutakkal találkozhatnak a közlekedők.
Kedden késő este a Páli és Vág közötti úton egy személygépkocsi, egy kisteherautó és egy autóbusz is elakadt a hóban. A csornai hivatásos és a szili önkéntes tűzoltók az autókat félretolták, így tudtak szabad utat biztosítani egy hótoló és hómaró számára, amik felszabadították a hóátfúvásos szakaszt. Mindhárom jármű folytatni tudta útját sértetlenül.
 
Illusztráció

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutatás a média hatásairól - Fertődi diákok felmérése Győrben és Kapuváron

Kutatás a média hatásairól - Fertődi diákok felmérése Győrben és Kapuváron
A megkérdezettek 55 százaléka szerint a médiának többnyire jó hatása van az emberek életére. Tovább olvasom