Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Ludi Savarienses - Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Vasárnapig több tízezer látogatót várnak a 15. jubileumi történelmi karneválra a vasi megyeszékhelyen.

A Vesta-templomban ismét fellobbant a láng, csütörtök este kezdetét vette a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, ahol a következő három napban 25 különböző helyszínen 250 program várja a karneválozókat.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere karneváli nyitóbeszédében kiemelte: Savaria, amely kétezer év óta folyamatosan lakott város, büszke a múltjára, ezért rendezik meg már tizenötödször a történelmi karnevált, amely ma már Közép-Európa legnagyobb históriás játéka.

A főtéren már augusztus első hetében elkezdődött a visszaszámlálás egy ókori vízóra másának segítségével, az elmúlt hetekben kiválasztották a karnevál borát és a karnevál tortáját is. A megyeháza udvarán idén is megnyílik a karneválszínház, amely Eugéne Labiche Olasz szalmakalap című bohózatát mutatja be.

A Történelmi Témaparkban péntektől ókori katonai hagyományőrző csoportok vernek tábort és tartanak harcászati bemutatókat. Ismét lesz tüzes játék, és pénteken, valamint szombaton este megtartják a karnevál fő látványosságának számító fáklyás felvonulást is több mint ezer jelmezes részvételével. Ebben az évben a karnevál témája kibővül a biedermeier korszakkal és a reformkorral, valamint az I. világháború időszakával.

A Fórum színpadon egymást követik majd a fellépő együttesek, köztük Geszti Péter, Roy és Ádám, az Anima Sound System, Ferenczi György és a Rackajam; kinyit a Borok utcája és a Sörtér, benépesül a Mediterrán Udvar, a Keleti Bazár és a Kalandvár.

A tavalyi év újdonsága a Zsidó udvar volt, idén új helyszínként a székesegyházi főplébánia udvarán a Paradiso Dei, vagyis Isten kertje várja a közönséget a keresztény kultúrára fókuszáló rendezvényekkel.

Itt Egyház a börtönben címmel csütörtökön már megnyílt egy kiállítás, amelyet fogvatartottak vallásos műveiből állítottak össze. Vasárnapig több tízezer látogatót várnak a 15. jubileumi történelmi karneválra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy Pápán állomásozó C-17-es is segédkezett a maláj gépnél

A Pápán állomásozó Nehéz Légiszállító Ezred egyik C-17-es nehéz szállító-repülőgépe július 31-én… Tovább olvasom