Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Leégett egy autószerelő-műhely, két embert kórházba vittek

Leégett egy autószerelő-műhely csütörtök délután a Vas megyei Horvátzsidányon.
A korábbi információval ellentétben csak a faszerkezetes garázs égett le Horvátzsidányban a Posta utcában történt csütörtök délutáni tűzben, a lángok nem terjedtek tovább a szomszédos családi házra.

Szabolcs Zsolt őrnagy, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletéről kapott jelzés szerint a családi ház is kigyulladt, ezért riasztották a szombathelyi, a sárvári és a kapuvári tűzoltókat is, ám kiérkezve a kőszegi köztestületi tűzoltók azt tapasztalták, hogy csak a garázs ég, a benne lévő személygépkocsival együtt.

A mentők a helyszínről két sérültet szállítottak kórházba könnyebb füstmérgezés gyanújával, a tűzvizsgálat szakértő bevonásával még tart.


Korábban:

A tűzoltók két embert menekítettek ki, őket enyhe füstmérgezés gyanújával kórházba szállították - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Szabolcsi Zsolt, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: a tűzeset a község Posta utcájában történt. Úgy tudjuk, elsőként a horvátzsidányi önkéntes tűzoltók értek ki, majd a kőszegi köztestületi tűzoltók indultak a helyszínre. de időközben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyelete pontosította a jelzést, e szerint a lángok a melléképületről a szomszédos családi házra is átterjedtek.

Ezután a szombathelyi, a sárvári és a kapuvári egységeket is riasztották. Elsőként a kőszegiek érkeztek ki, ekkor már a fa szerkezetű garázs és az abban lévő személygépkocsi is teljes terjedelmében égett - fűzte hozzá az őrnagy.

A helyszínről két embert a mentők enyhe füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

Az oltást már befejezték, a tűzvizsgálat szakértő bevonásával még folyamatban van.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven szakképzett ápoló hiányzik a szombathelyi kórházból

Ötven szakképzett ápolónak azonnal állást tudnának adni a szombathelyi Markusovszky Kórházban, de nincsenek jelentkezők. Tovább olvasom