Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Lebontanak egy lakótömböt Oroszlányban

Az oroszlányi önkormányzat lebontja a helyi Petőfi udvar 120 egyszobás lakást magában foglaló lakótömbjét. Korábban az épület legtöbb nyílását befalazták; az ingatlant öt év alatt sem sikerült hasznosítani - tájékoztatott a város sajtóreferense kedden.
 
A város lakosainak száma az elmúlt időszakban több mint ezerrel csökkent. Több száz eladó, kiadó lakás van a városban, ezért a hatalmas épületegyüttest nem lehet hasznosítani. A bontás ellen az oroszlányi és a megyei cigány önkormányzat vezetői sem emeltek kifogást - tette hozzá Ivák István.

A sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat korábban jelképes összegért, egy forintért átadta volna az épületet, ha megfelelő biztosítékot kap a felújításra és a hasznosításra, de így sem akadt jelentkező.

A közelben jelentős városi ráfordítással rendbe hozták a Városkapu nevű tömböt, itt a felújítást követően is lakások, irodák, üzlethelyiségek állnak üresen.

A Petőfi udvar bontását szeptember 27-én fejezik be, addig mintegy ezer teherautónyi törmeléket szállítanak el; az épület helyén parkot hoznak létre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétrétország Fesztivál Őriszentpéteren

Változatos és izgalmas programok várják az érdeklődőket augusztus 13-22-e között a Szerek és porták… Tovább olvasom