Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Lábak nélkül is boldog Illés Fanni szépségkirálynő, úszónő - fotók

˝Nem tartom magam különlegesnek, sportoló vagyok, aki erős fejben és lélekben is˝– mutatkozott be Illés Fanni, a huszonhárom éves szépségkirálynő, úszónő, egyetemista, aki arra tette fel az életét, hogy hallassa hangját. A lábak nélkül, hét ujjal született lány hangoztatja: az emberek bármennyire is különbözőek egymástól, egyenlők. Az elszánt paralimpikon megmutatta, gondjai, vágyai olyanok, mint bárki másé.

Fannival könnyű beszélgetni, nyitott és őszinte lány, nem kertel a válaszadáskor, arra is megkért, használjam a „roki" szót, amikor mozgáskorlátozott, sérült emberekről beszélünk, mert szerinte ez a kifejezés nem bántó, de kifejező.

– Honnan meríti a határozottan látható, elszántságot, erőt?
– A neveltetésemből. A családom sosem adja fel a céljait, a vágyait, így én is ezt tanultam, ezt láttam világéletemben. Az orvosok azt mondták édesanyámnak, sosem fogok tudni járni, de ezt is megoldottuk a műlábakkal. Aztán azt erősítették, az úszás csak hobbi lehet az életemben, nem így lett. Mindig meg kell próbálni elérni, amit szeretnénk, ezzel semmit sem veszthetünk. Igaz, nem minden napom felhőtlen és boldog, megvannak a problémáim, de olyankor arra gondolok, nincs más választásom: ezekkel a feltételekkel kell boldogulnom.

– Most milyen gondok gyötrik?
– Nem úgy mennek az edzéseim, ahogyan szeretném, vissza szeretnék fogyni a versenysúlyomra, illetve anyagi gondjaim is vannak, de nem adom fel, küzdök mindennap.


Kattintson a képre a további fotókért!

A közeg a kulcs

– Társadalmunk nagy jelentőséget tulajdonít a külsőnek. Azt látom, harmóniában él önmagával. Miben rejlik az önelfogadása titka?
– Minden ott kezdődött, hogy integrált iskolába és óvodába járhattam, nem voltam elszeparálva az épektől. Sokat segített még ebben nevelőedzőm is, illetve a sport. Az úszás rákényszerített arra, hogy levetkőzzem a ruháim és a gátlásaim. Az uszodában nem edzhettem pulcsiban, így nem lehetett dugdosni a külsőm, el kellett fogadnom magam. Rájöttem, nincs mit elrejtenem. Iskoláskoromban még nekem is sok gondom volt a külsőmmel, ma pedig ugyan elfogadom, ahogyan kinézek, de elégedetlenségem másban jelentkezik: olykor a súlyom vagy a hajam nem megfelelő. De a titok, hogy megtaláljuk a közegünket, ahol elfogadnak. Nekem ezt a biztonságot adja a paraúszó-válogatott, a családom, a párom. Érdekes volt rájönni, hogy tényleg minden bennem dőlt el. Miután már nem a külsőm elfogadása volt a legnagyobb gondom, a környezetem is elfogadott. Szerencsére már sokszor viccelődök a testemmel: például mondogatom a páromnak, hogy mindig levesz a lábamról.

– Mit gondol, amikor hallja, hogy ép ismerősei a külsejük miatt panaszkodnak?
– Furcsa, amikor a jelenlétemben azon hisztiznek, hogy nem tudnak cipőt választani, vagy keseregnek, amikor kiderül, el kell távolítani egyetlen lábujjukat. Ilyenkor próbálok rávilágítani, hogy ennél nagyobb hiányossággal is élhetnek teljes életet. Örülnék, ha az emberek túllépnének a külsejükön és megbecsülnék azt, amijük van. Vigyázzuk és tiszteljük azokat a testrészeinket és tulajdonságainkat, amik megvannak. Bármelyik pillanatban alakulhat úgy az életünk, hogy megváltozik a külsőnk, ettől még ugyanazok az emberek maradunk.

– Gondoljuk, ha eleget hallunk „rokikról", elfogadóbbak lehetünk. Környezete nap mint nap szembesül a kérdéskörrel. Ők tényleg elfogadóbbak?
– Minden ember más, de többnyire vagy sokkot kapnak, ha meglátnak, vagy érdeklődnek. Az ismerőseimet nem zavarja a látvány, de ők intelligens sportemberek, a szemükben nem rokkant vagyok, hanem úszó. Ez egy oda-vissza ható folyamat: ha jobban reklámoznák például a parasportot, az ép társaim nyitottabbak lennének felénk, de a rokik is lehetnének olykor kevésbé sértődöttek. Elismerem, hogy ilyenkor nehéz közeledni felénk. Rajtunk is múlik a megítélésünk. Úgy látom, a szemléletváltás elkezdődött már, de ez még kevés. Nem értem, ebben az országban miért nézik le például a parasportot, miért nem beszélnek róla annyit a médiában, mint például Hosszú Katinka vagy Gyurta Dani sikereiről, pedig ők mondogatják, hogy szerintük a paralimpikonok motiválóak, mindig kimutatják, hogy felnéznek ránk.

Galéria kép

Hallatja a hangját

– A Miss Colours International szépségverseny győztese, a kifutón és a képeken is tündökölt. Amikor egy éve a fejére tették a koronát, hogyan látta önmagát?
– Tudtam, hogy ugyanaz a lány vagyok, aki előtte, de belül éreztem, hogy ezzel óriási lehetőséget kaptam arra, hogy eljuttassam mindenkihez az üzenetem. Nem volt papírforma, hogy nyertem, nem is így álltam hozzá a megmérettetéshez, inkább ismerkedni akartam sorstársaimmal.

– Csak jövőre rendezik meg újra a versenyt, így ön az első, aki két évig viseli a koronát annak súlyával és fényével együtt.
– Óriási feladat, hogy a rokikat egymagam képviselem minden megnyilvánulásommal. Időm nem sok van, mert annyi szereplésre vagyok hivatalos, de szeretem a pörgést, szívesen csinálom és élvezem a feladataim, sok erőm van most erre. Az biztos, hogy addig nem állok le, amíg el nem érjük, hogy teljes legyen az elfogadás ebben az országban, amíg épek és sérültek egymásra nem találnak. Kiállok a parasport népszerűsítéséért is. Őszinte és nyers vagyok sokszor, de úgy látom, ma ez kell ahhoz, hogy meghalljanak. A plusz egy évre lehetőségként tekintek, hiszen eddig is bennem volt a tenni akarás, de most, szépségkirálynőként figyelnek csak igazán rám.

– Miért fontos önnek, hogy mások boldogulását segítse?
– Ma a legtöbben a saját malmukra hajtják a vizet. Én nem felejtettem el, honnan indultam és mennyien segítettek, hogy idáig juthassak. Szüleim, a szülőfalum lakói, a barátaim, a párom mind mellettem állnak. Ha ők nem lennének, intézetben lennék. Szeretném nekik meghálálni a bizalmat, a bátorítást és érzem, ebből töltekezve segíthetek másokon. A rokiknak tudniuk kell, ők sincsenek egyedül.

Kérdezni kell

– Rengetegen éreznek empátiát, amikor egy sérüléssel élő embertársunk segítséget kér, de a tettek sokszor elmaradnak, mert a helyzettől lemerevednek.
– Kérdezni kell, hogyan segíthetnek. Az a baj a magyarokkal, hogy ha úgy látják, tökéletesen nem tudják véghezvinni a feladatot, inkább neki sem állnak. Pedig ha hibát követünk el, még mindig jobb, mintha nem tettünk volna semmit sem. Egyszer, amikor buszra kellett szállnom, kiborítottak a kerekes székemből, mégis értékeltem a segítséget és végül feljutottam a buszra is.

– Mit gondol, Magyarországon miért vagyunk lemaradva a másság elfogadásával?
– Hollandiában az általános iskolákban, az óvodákban, minden csoportban van legalább egy fogyatékkal élő gyerek: vak, siket, mozgáskorlátozott. A kicsik úgy nőnek fel, hogy ismerik egymást, tudomásul veszik létezésüket, tudják, mikor és hogyan segíthetnek. Itthon nehezebb találkozni rokikkal. Én a nevelésben látom a megoldást és az okokat, de valószínűleg ennél árnyaltabb a helyes válasz.

– Ezek szerint ismeri a könnyebb utat. Sosem gondolt rá, hogy ezen megy tovább?
– Mindennap megfordult a fejemben egy időben, de annál sokkal jobban szeretem a hazámat, hogy ezt megtegyem. Rengeteg elutasítással találkozom, de mint korábban mondtam, nem adom fel. Nem hiszek a véletlenekben, istenben viszont igen. Biztosan van oka, hogy itt kell megállnom a helyem, ha hátat fordítanék eddigi életemnek, azzal feladnám a harcom. A családom is fontos, nem hagynám el őket semmiért. Szeretem a nyelvet, az ízeket, a tájakat. Inkább küzdök azért, hogy itthon is elegendő lehetőségem legyen rokiként. Sokszor itt is elég idegennek érzem magam, mi lenne még külföldön!

Anyaságról álmodik

– Csak a feladatairól kérdeztem, pedig az is érdekel, marad-e elég ideje magára.
– Azt hihetik, a sok szereplés könnyű munka, pedig igenis elfáradok benne, főleg akkor, amikor nem értik meg, amit üzenni szeretnék. Ezért is esik annyira jól, amikor hétvégeken hazamehetek a csendbe, amikor kirándulunk, amikor havonta beülök a fodrászomhoz és az, ha úszom. A sport teljesen kikapcsol, ugyan az edző kiadja az utasításokat, de olyankor teszem helyre a gondolataimat.

– Úgy tudom, pszichológiát hallgatna az egyetemen, imádja a párja. A magánéletében milyen álmokat kerget?
– Szeretnék anya lenni, de ez még nagyon messze van, hiszen érzem, hogy más feladatokat kell most teljesítenem: teljes erőmmel harcolok és pénzt is kell gyűjtenem. A szerepléseimért nem kapok semmilyen juttatást, minden jövedelmem az ösztöndíjam. Vágyom egy közös lakásra a párommal és álmodom a lánykérésről, a házasságról. Sokszor gondolom, hogy fiús anyuka lennék legszívesebben, ha megadatik ez az áldás.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadai: Pad Ferenc is hozzájárulhat az Orbán-rendszer lebontásához

A demokratikus ellenzéknek és Pad Ferencnek az lesz a feladata, hogy minél hamarabb lebontsa az… Tovább olvasom