Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Külföldi vadászok ejtették el a magyar szarvasokat Zalában

Szeptemberben összesen 629 vadászati engedélyt adtak ki, amelynek 61 százalékát osztrák, közel 19 százalékát pedig német vadászok váltottak ki. Olaszországból 35, míg Svájcból 29 vadász érkezett Zala megyébe, kisebb számban amerikai, libanoni, román és dél-afrikai vadászok is eljöttek.
Külföldi vadászok ejtették el Zala megyében a szeptemberi bőgésben terítékre került  mintegy 560 gímszarvasbika 87 százalékát - közölte a megyei kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályának vadászati és halászati főfelügyelője az MTI-vel.     
   
Lázár Attila elmondta: a 12 kilogramm trófeasúlyt meghaladó  példányokat is külföldi, túlnyomórészt osztrák bérvadászok ejtették el. Szeptemberben hat kapitális gímszarvasbikát lőttek, a legnagyobb, 13,54 kilogramm agancsú gímbikát egy osztrák vadász Valkonya határában.   
   
Hozzátette: az ősz első hónapjában összesen 629 vadászati  engedélyt adtak ki, amelynek 61 százalékát (382 engedély) osztrák, közel 19 százalékát (117 engedély) pedig német vadászok váltottak ki. Olaszországból 35, míg Svájcból 29 vadász érkezett Zala  megyébe, kisebb számban amerikai, libanoni, román és dél-afrikai  vadászok is eljöttek a zalai vadászterületekre.   
   
A magyar vadászok száma mérsékelten ugyan, de évről évre nő:  korábban, több mint tíz éven keresztül 2400 alatt volt a zalai  vadászok száma, az idén pedig már 2557 vadászvizsgához kötött állami vadászjegyet adtak ki. A terítékre került bikákból 74-et magyar vadászok ejtettek el.   
   
Az árjegyzék szerint egy 12 kilogramm trófeasúlyú példány  kilövése 17 300 euróba kerül, majd e fölött dekagrammonként 60 euróval nő az ár.   
   
A vadászati főfelügyelő tájékoztatása szerint az 52  vadászterületen működő zalai vadásztársaságok árbevételüknek csaknem felét bérkilövésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból érik el. A 2015/2016-os vadászati évben az együttes 1,46 milliárd forint árbevételükből csaknem 800 millió forint származott bérkilövésből.   
   
A vadászati év 68,6 millió forint nyereséggel zárult az idén  február végén: Zala megyében a teljes vadászterület nagysága mintegy 314 ezer hektár.   
   
Lázár Attila összegzése szerint a trófeasúlyok alapján a  szeptemberi szezon jónak mondható, a bírálatokon jó felrakásokat  tapasztaltak. A hatósági trófeabírálaton bemutatott 560 gímszarvasbika trófea csaknem fele érmes lett, 49 arany-, 164  ezüst- 161 pedig bronzérmes értékelést kapott - ismertette.   
   
Kitért arra, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, viszonylag sok volt a szakszerűtlen elejtés: 88 bika kapott mínusz pontot, ami az összes elbíráltatott gímtrófea 16 százaléka. Ez azt jelzi, hogy a kelleténél több ígéretes, fiatal bika került terítékre - mutatott  rá.   
   
Ez a tendencia az elmúlt 10-15 évben figyelhető meg, mivel a vadászatra jogosultak minél nagyobb bevételt akarnak elérni. A vadászati hatóság azonban szeretné megállítani a folyamatot, hogy a zalai erdőkben megőrizhessék a kiváló gímszarvas állományt - hangsúlyozta Lázár Attila. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint ezer védett pacsirtát foglaltak le két olasz vadásztól

Több mint ezer védett pacsirtát foglaltak le két olasz vadásztól
Az autójukban elemmel, motorral preparált csalimadarak is voltak. Tovább olvasom