Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérváron

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti Fesztivált Székesfehérváron szerdától; az eseményhez idén térben és időben kapcsolódik a XII. Alba Regia Gyermekkórus Fesztivál.
Kétévente fordul elő, hogy a két program egyszerre zajlik. Ilyem szempontból az idei év szerencsés, mert nagyon sok esemény várja a művészetekre, kultúrára fogékony érdeklődőket - mondta Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere a szerdai sajtótájékoztatón.

Szűcs Erzsébet fesztiváligazgató kiemelte, hogy a fő programok csütörtöktől vasárnapig tartanak, 28 szervezet 35 programját rendezik meg a város különböző pontjain. Felhívta a figyelmet arra, hogy lesz nulladik nap is: Tarr Béla A torinói ló című filmjének vetítésével és Parti Nagy Lajos felolvasóestjével már szerdán megkezdődik a Kortárs Művészeti Fesztivál.

Mint elhangzott, a fesztivál ezúttal is átfogja a kortárs művészetek nagy részét, hiszen világzene, irodalom, filmművészet és képzőművészet várja a közönséget. A rendezvény szerepéről a fesztiváligazgató elmondta, hogy a tömegkultúrával szemben egy más irányt keretek a kezdetekkor, és ettől máig sem tértek el. Főként a fiatalokat igyekszenek megszólítani saját kortársaikon keresztül.

A fellépők között lesz a Folkfree Zenekar, a Bujdosó-Vajdovich-Németh Trió, a Csepregi-Oláh-Bágyi Trió, a Levitál zenekar, a Soultech, valamint Sena (Irie Maffia). Megtekinthetők lesznek többek mellett Orosz Péter és Huber András fagrafikái, Tiszaváry Fanni porcelánjai és Győrffy László képzőművész retrospektív kiállítása.

Kneifel Imre, a kórustalálkozó főszervezője elmondta, hogy a fehérvári fellépők mellett Budapestről, Pécsről, Szolnokról, valamint a határon túlról, Révkomáromból és Tallinnból érkeznek kórusok. A jórészt felsős tagozatosokból álló kórusok mellett az egyik napon alsós néptánc találkozót tartanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a 86-os főúton: két súlyos sérült

Ketten súlyosan megsérültek, amikor egy személyautó egy kamion előzése közben előbb a… Tovább olvasom