Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Kórházban a vélt gyilkos

A Vas megyei rendőrök egyelőre senkit sem gyanúsítanak a nemesbői Cs. Viktória meggyilkolásával kapcsolatban.

Információink szerint a feltételezhető tettest a győri kórházban ápolják és még nem hallgatták ki.

Meglehetősen kusza ügy van most folyamatban Szombathelyen. Mint arról portálunkon beszámoltunk egy helybéli férfi a hét elején szabálytalanul váltott sávot a Zanati úton, ezért a helyi rendőrök üldözni kezdték. Ám a férfi az útzárak ellenére sem állt meg. A krimibe illő eseménysorozat úgy ért véget, hogy az ámokfutó S. László Veszprém megyében egy kerítésen átcsapódva egy ház kertéjben állt meg. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy őt a győri megyei kórházba szállították mentőhelikopterrel.

Ekkor a még a rendőrök sem sejtették, hogy fordulat következik be, és egy gyilkosság miatt kell nyomozniuk. Június 22-én az Ajkai Rendőrkapitányságon tettek bejelentést, miszerint az ajkai születésű, de Nemesbőn élő Cs. Viktória napok óta nem ment be dolgozni és a szüleinél sem jelentkezik. Az adatgyűjtés során kiderült: a nő és élettársa – a, aki az a férfi, aki menekült a rendőrök elől – két héttel ezelőtt egy szombathelyi albérletbe költözött. Ebben a lakásban azonban rajtuk kívül senki sem járt.

A rendőrségi sajtótájékoztatót Tóth László, kiemelt főelőadó, Tánczi Tibor bűnügyi osztály igazgatója, valamint Palkó Andrea osztályvezető tartotta.
A rendőrségi sajtótájékoztatót Tóth László kiemelt főelőadó, a Tánczi Tibor bűnügyi osztály igazgatója, valamint Palkó Andrea osztályvezető tartotta.


A rendőrök a főbérlő segítségével bejutottak a lakásba, ahol megtalálták a nő holttestét.

A pénteki rendőrségi sajtótájékoztatón a részletekről keveset árultak el. A fő ok, a vélhető tettest még a győri kórházban ápolják és nem tudták kihallgatni. A rendőri vezetők elmondták: nem szeretnének tippet adni, és így a későbbi gyanúsított eredményesen hivatkozhat arra, hogy ő a gyilkossággal kapcsolatos elkövetési módról a sajtóból értesült.

Az mindenesetre bizonyos, hogy a nő a hétvégén hunyt el. Portálunk információi szerint a férfi és élettársa dulakodott a gyilkosság előtt. A halál erőszakos módon következett be. Cs. Viktória olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még ha időben hívnak hozzá mentőt, akkor sem lehetett volna megmenteni az életét.

A rendőrök feltehetően tudják az okot és az indítékot, ám erről a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebbet nem árultak el.

S. Lászlót, mint már említettük, a győri kórházban ápolják., s jelenleg is életveszélyben van. A rendőrök nem őrzik, és őrizetbe sem vették. A kórházon belül olyan helyen fekszik, ahová illetéktelen nem mehet be és a családtagok is meghatározott időpontban látogathatják. Amennyiben a férfi állapotában javulás következne be, az azonnal jelzik a rendőrség felé.

Az autó egy kertben állt meg.
Az autó egy kertben állt meg.


A sajtótájékoztatón elhangzott, amennyiben a férfi életét veszti, akkor nagy valószínűség szerint megszüntetik az eljárást.

Az ügyben tehát még nincs gyanúsított, csupán jelölt, de nem zárható ki, hogy a jelenleg kórházban lévő férfi volt a tettes. A rendőrség a nyomozást tovább folytatja, de úgy tudjuk, más személy egyelőre nem került a látókörbe.

A férfi egyes közösségi portálokon egy képet is megjelentett magáról, amely szerint az egyik hónapban a rendőrök gyorshajtás miatt bemérték. S ezt a fotót ki is tette az oldalra. Információnk szerint a kép nem eredeti, hanem úgy montázsolta össze.

Olvasóink írták

  • 1. czindi 2010. június 25. 18:02
    „Az ilyen ....ta emberre(?) miért kell drága pénzeket vesztegetni, miközben becsületes, dolgod, törvénytisztelő emberek ezrei hónapokat várnak kezelésre, vizsgálatra? Ott kellet volna meghalni ahol kiröpült az útról...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasútfelújítás után - megtérítik a károkat

A Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal felújítása soráén keletkezett károkat megtéríti a… Tovább olvasom