Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Kirúgták a régiós munkaügyi központ főigazgatóját is

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Távozik Brebán Valéria dél-dunántúli, Kiss Ambrus nyugat-dunántúli, Miskó Istvánné észak-alföldi, Szabó József észak-magyarországi, Vass István közép-magyarországi, és Zimmermann József közép-dunántúli főigazgató.

A kormány azt várja a megújuló Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy váljon hatékony és fajsúlyos szereplővé a munkaerő-közvetítés piacán, egyúttal olyan szervezetté, amely érdemben segíthet a jelenlegi tragikus foglalkoztatási helyzet javításán áll a közleményben.

A tárca vezetése úgy ítéli meg, hogy ez a szemléletváltás részben új vezetői garnitúrát kíván. A menesztett főigazgatók utódairól hamarosan - pályázat kiírását, illetve elbírálását követően - döntés születik.

Kinevezésükig a regionális munkaügyi központokat a szervezeti és működési szabályzat előírásainak megfelelően a főigazgató-helyettesek vezetik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. intar 2010. augusztus 24. 11:19
    „Hja kedves "értelem"! Kóka haverotok véleménye volt az,hogy: " Nem baj ha nem ért hozzá, legalább nem kötik a szakmai előítéletek"”
  • 23. értelem 2010. augusztus 07. 04:58
    „Matolcsy Úr most a FIDELITASZ tagjainak csinálja a helyet. Erre már időben figyelmeztették is őket, hogy gondoskodjanak az utódlásukról, mert a választás után kiürül a FIDELITASZ hiszen tudás, tapasztalat, ismeret nem szükséges a pártcsikoknak csak a HŰSÉG A PÁRTHOZ!(A Népet úgyis eltörölték még 89-ben!)”
  • 22. szocdem 2010. augusztus 05. 21:51
    „ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!

    ezt már nem lehet kibírni!

    Hova közvetitsen ki a hivatal, ha nincs munkahely??? Matolcsíy elvtárs maga is sokat tett anno - az előző kormányciklusuk alatt - hogy ne legyenek! most meg tamáskodik hogy nincs munkahely, nem tudnak dolgozni a Zemberek, és ráfogja 6 ártatlnara..

    A neten a külföldiek fogadási játékot játszanak, hogy összeomlik-e az ország december 31-ig.
    Úgy hiszem megint csökkentek az igen fogadások oddsai..

    Ezt jól megcsinálta a "tömeg" mert orbán és pár diplomamentes barátja ehhez kevés lett volna.”
  • 21. Lehel54 2010. augusztus 05. 16:37
    „itt már réges rég nem arról szól a müsor,hogy müködjön valami...
    Gyere haver,holnaptól te vagy a valaki,s nekem szolgálsz.
    Azt teszed,amit mondok,s akkor nincs gond.”
  • 20. spot 2010. augusztus 05. 15:40
    „6.
    tulajdonképp nem is burkolt. Teremtett a fidesz 6 db munkahelyet. Ha minden kirúgott embert beleszámolunk(a statisztika nem tesz különbséget politikai és gazdasági ok között), akkor viktorunk már valszeg több ezer munkahelyet teremtett pár hónap alatt. Igaz ,hogy ugyanannyi meg is szűnt, de ezt majd elfelejtik közzétenni. Bravo”
  • 19. piskóta 2010. augusztus 05. 15:08
    „pancser. ezt mondják rólunk. köszönhetjük a sok kiömlő cigóbűnőzőnek.”
  • 18. Jandex 2010. augusztus 05. 14:41
    „Na,lassan már csak Mangal Ica a "Boci Étterem" felszolgálója /értsd: istálló manager/ számára kell egy vezető beosztást találni és kész is a nemzeti összefogás!:)))”
  • 17. gjozsi88 2010. augusztus 05. 14:25
    „Hát igen!
    Kevesen tudnak eleget tenni annak a Viktor által megfogalmazott igénynek, hogy "csak elhatározás kérdése, hogy legyen 1 millió új munkahely"
    Ezeknek az embereknek az volt a legföbb bűnük, hogy nem tudtak eléggé elhatározottnak lenni...?
    Talán ismerték a realitást!”
  • 16. miracle 2010. augusztus 05. 14:20
    „Matolcsy is jobban tenné, ha nem nézné hülyének az embereket. Mindenki tudja, hogy miért rúgták ki őket és azt is, hogy akárki is ül ott, az nem úgy van, hogy majd ettől hipp-hopp mindenkinek lesz munkája. Ezek csak a nagy szavak, hogy más szemlélet, meg új vezetőség, meg 1 millió munkahely.”
  • 15. todoer 2010. augusztus 05. 11:45
    „Csak egy apró kérdés .Az esetek nagy részében ugyan azokat nevezik ki akik 2002-ben a kormányváltás után végkielégítéssel távoztak abból a munkakörből ahova most visszakerülnek . Érdekes módon , egyikük sem gondolja úgy hogy a végkielégítését ,vagy annak egy részét visszafizesse. ( Szász a PSZÁF , Jankovits a NKA és a NFB élén is régi/új vezető van )”
  • 14. intar 2010. augusztus 05. 11:45
    „Az azért felettébb érdekes, hogy amikor egyszerű melósokat rugdostak ki nyakló nélkül akkor oly nagy volt a csend. Nem inkább azokat kéne sajnálni? Akik jól éltek a munkanélküliekből ,azokat bizony nem sajnálom! Ráadásul itt vezetők és nem alkalmazottak eltávolításáról van szó!!”
  • 13. elmagnifico 2010. augusztus 05. 09:31
    „Amúgy nem munkaügyi központoknak kéne ezekt a szervezeteket nevezni, hanem MUNKANÉLKÜLI központnak...

    Viktorka tisztogat? Bööööe.... hányok tőle (IS)
    Mert ugye a politika alapvetően hazugságokra épül.”
  • 12. 1olvasó 2010. augusztus 05. 09:14
    „5. Kopi! Hol olvassa hozzászólásmban, hogy én írtam volt egy szóval is, hogy az előző kormány jól működött!? Hibáztak ők is, sokat. De! A válságból való kilábáshoz bizony nagyon jó programjuk volt Oszkóéknak. A grafikon nem érdekel, a végeredmény viszont majd annál inkább. OV eddig sok rossz döntést hozott, nem a szegények mellett áll hanem sajnos a gazdagoknak tesz még pénzt a zsebébe. Csak 1 példa, az 1 kulcsos adózás. Csak keleten találkozunk ilyennel, nyugatabbra nem!
    Kereset: Jelenlegi adó: 2011 adó:
    100 000Ft bruttó 2010-es szja 6490Ft Tervezett szja 16000Ft
    200 000Ft bruttó 2010-es szja 28080Ft Tervezett szja 32000Ft
    300 000Ft bruttó 2010-es szja 63000Ft Tervezett szja 48000Ft
    400 000Ft bruttó 2010-es szja 100 060Ft Tervezett szja 64000Ft
    500 000Ft bruttó 2010-es szja 140 000Ft Tervezett szja 80 000FT
    1 millióFt bruttó 2010-es szja 343900Ft Tervezett szja 160 000FT
    Nos, lehet még bizakodni továbbra is, hogy a kisembereknek találták ki az egykulcsos adót! Felháborít teljesen!”
  • 11. galamblelkü 2010. augusztus 05. 08:53
    „Ismerem a szervezetet,káder mentőként müködött.A helyetesek is a falkából valók.A vörös polip tipikus müködési helyszinei voltak,szakmai hozzáértésnek beállitva,sok-sok forintért.A manipulált regisztrációs hazugságok a munkanélküliségről és a hálozathoz tartozók segitése egyik alapfeladat volt.Tovább ,bátran tovább!”
  • 10. balintos66 2010. augusztus 05. 08:35
    „Biztos hogy mindegyik korupt volt?
    Miért nem végezték jól a munkájukat?
    A helyetteseik meddig maradhatnak?
    Félelem keltés a közszférában dolgozók között!!
    Meddig mennek még el?”
  • 9. igazszó 2010. augusztus 05. 08:16
    „Van még egy pár, lehet behozni a kukát... bocsi a konténert, mert annyi a gané! Érdemes megnézni az iskolai végzettséget, nyelvvizsgabizonyítványokat mennyire hitelesek, ott győrben is, hisz sok kéz, sok korrupt vezető kezet fog egymás érdekeihez!!!!!!”
  • 8. calico 2010. augusztus 05. 07:56
    „Nocsak-nocsak! A Dél-alföldi néni/bácsi megbízható fideszes volt?”
  • 7. Tabornok 2010. augusztus 05. 07:44
    „"49. 2010.08.05. 07:14 "
    Nincs burkolva semmi. Az új klientúrának kell a hely.”
  • 6. 49. 2010. augusztus 05. 07:14
    „Burkolt munkahelyteremtés. Ezek a vezetők, majd létrehozzák a maguk kis vállalkozásukat, ahol a kirúgott munkatársukat is tudják foglalkoztatni.”
  • 5. KoPi 2010. augusztus 05. 05:18
    „4. hozzászólás 1olvasó 2010.08.04. 22:56 :
    Semmi mást nem ajánlok a becses figyelmébe, csak ezt a grafikont:
    http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/az_imfhitel_visszafizetese_jovore_indul_.html
    Minden komment nélkül rendkívül jól szemlélteti, hogy milyen jól működött a cionliberálbolsevik kormány 8 év alatt. Naivitás lenne azt hinni, bármi jót is csináltak. Minden, amihez hozzányúltak a korrupció áldozatává vált, mindent leraboltak, elpusztítottak és ezzel együtt milliók sorsát, életét tették tönkre.”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos lett egy rendőr Nagykanizsán

Öngyilkos lett egy rendőr Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tovább olvasom