Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Kilencre nőtt a halálos áldozatok száma

Meghalt a vörösiszap-katasztrófa egyik sérültje szerda délelőtt az ajkai kórházban; ezzel kilencre emelkedett a szerencsétlenség áldozatinak száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Szerda délelőtt nem sokkal fél tíz előtt elhunyt az a kolontári idős lakos, akit az ajkai kórházban ápoltak az iszapömlés következtében elszenvedett sérülései miatt - olvasható a közleményben.

Az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés után négy holttestet találtak Kolontáron a mentésben részt vevő egységek; a vörösiszap-tragédiáról beszámoló kormányzati honlap szerint egy 37 éves férfit, egy 73 éves nőt, egy 82 éves nőt és egy 1 év körüli leánygyermeket.

"Az elhunytak halálát mindegyik esetben fulladás okozta" - írták. Ekkor még három embert kerestek: egy 76 éves és egy 85 éves nőt, valamint egy 73 éves férfit.

A halálos áldozatok száma péntek hajnalban emelkedett ötre: a veszprémi kórházban meghalt egy idős férfi, majd pénteken két, hétfőn pedig egy újabb holttestet találtak meg Devecser határában.

Az OKF hétfőn közölte az MTI-vel, hogy ötven embert ápolnak még kórházban a vörösiszapömlés miatt, a sérültek közül többen még mindig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti egyik tározójának a gátja október 4-én szakadt át. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el.

Olvasóink írták

  • 1. Rudolfi 2010. október 14. 07:39
    „Nagyon szomorú, hogy 9-re nőt az áldozatok száma.Most a legfontossab lépés, az hogy kellőképpen megkapják a sgitséget az ottani minden család.Ezért bízom abban, hogy összefogás lessz, s kik elvesztették othonukat család tagjaikat megkapják kicsit enyhitésül, az uly othont.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés - Veszprémbe érkezett a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök és kabinetjének tagjai szerda reggel 8 órára Veszprémbe érkeztek, ahol… Tovább olvasom