Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Jól jött a rossz idő a balatoni borászoknak

Mi mást választhatna kellemes időtöltésként a balatoni esőtől, széltől sújtott turista, mint egy borospince-látogatást, ahol kedvére válogathat a szőlőhegy levéből?
Tíz éve nem volt ilyen hideg a balatoni idegenforgalmi szezon első hónapjában, mint az elmúlt napokban. A hideg napok nyertesei pedig egyértelműen a borosgazdák. Egyre többen keresik fel a jó hírű dél-balatoni borospincéket is. A tótól alig négy kilométerre található a kéthelyi Harmath-pincészet, ahol borkóstolókkal és borvacsorával várják a turistákat.

A családunkban három dinasztia óta termelnek szőlőt és készítenek bort, közel száz éve hagyományos módszerekkel. Szerintem semmivel sem összehasonlítható élményt nyújt a vendégeknek, ha a hordók közt kóstolhatják meg az üveglopóval vett kristálytiszta borokat – mondta el a Blikknek Harmath Szabolcs (29) borász.

A dél-balatoni borvidék egyik gyöngyszemének számít Szőlőskislak, ahol majd minden család házának udvarán áll egy-egy pincefő, ahol bárki megkóstolhatja a 2008-as év termését.

– Három napja érkeztünk Balatonboglárra, és már hallottunk a kislaki borokról, ezért az esős időben úgy döntöttünk a párommal, hogy felfedezzük a település pincéit – árulta el Gályán Edit (25), aki Bán Olivérrel (31) kóstolgatta a jófajta nedűket. – Az Ország-pincében találtunk az ízlésünknek megfelelő balatoni borokat; én a rozét szeretem, míg Olivér a vörösborra esküszik – folytatta Edit.

– Úgy gondolom, az élmény felejthetetlen, mert a pince gazdája megengedte, hogy kedvünkre borozzunk, és még a hordó tetejére is felülhettünk – mondta mosolyogva Olivér.

De mi a helyzet a Balaton többi pincéjében? Az igencsak hosszú esős, szeles napokon a balatoni borút 35(!) pincéje várja Bacchus kedvenc italával a turistákat.

A Balaton-felvidéki borászok jó része egyben étteremtulajdonos is. Mati Péter, a Mati-pincészet tulajdonosa a balaton.hu-nak elmondta: ezekben a hideg napokban a forgalmuk minden korábbi rekordot megdöntött. Például hét végén nagyjából annyi bort és zsíros kenyeret adtak el, mint egész évben szoktak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízibiciklis végzet: fiatalember a Balaton újabb áldozata

Balaton - Vízbe fulladt egy húszéves, ajkai fiatalember vasárnapra virradó éjjel Balatonszepezden.… Tovább olvasom