Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Játékszenvedélyből milliókat sikkasztott el egy postai dolgozó Veszprémben

Játékszenvedélye miatt milliókat sikkasztott el egy veszprémi postai dolgozó, aki kedden önként jelentkezett a rendőrségen; a nő ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt indítottak eljárást - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-t.

A postai dolgozó az utóbbi években az interneten több szerencsejáték-oldalra is regisztrált és rendszeresen játszott. Kezdetben a családtagjai bankszámláján lévő összegeket játszotta el, majd az ügyfelek pénzéhez "nyúlt hozzá", hogy olthatatlan játékszenvedélyét kielégíthesse - mondta Frankó Marianna.
A nő egy ügyfél bankszámlájáról többször vett le pénzt, illetve utalt át 200 ezer forintot a saját számlájára. Egy másik ügyfélnek a befektetési számláját dézsmálta meg (arról egymillió forintot vett le), másnak a számlájáról pedig 800 ezer forintot játszott el - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Közlése szerint a postai dolgozó a pénztárbizonylaton az ügyfelek aláírását meghamisította, az ügyfél címe helyett pedig az általa megadott e-mail címet rögzítette a rendszerben, így az egyenlegértesítés el sem jutott az ügyfelekhez.
Olyan ügyfél is volt, akinek a gyanúsított egyszerűen megszüntette a bankbetétjét, s két részletben összesen 2,7 millió forintot vett fel - mondta a sajtóügyeletes, megjegyezve, hogy a nő minden pénzt internetes szerencsejáték-oldalakon játszott el.
A jelenlegi adatok szerint mintegy négymillió forintot sikkasztott el a veszprémi postai alkalmazott - közölte Frankó Marianna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárosok: 660 ellenőrzésből 44 helyszíni bírság

Vas megyében egy hét alatt a járőrök 30 ittas kerékpárossal szemben intézkedtek, akik jelentős, 100… Tovább olvasom