Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Iszapömlés: Vészhelyzet van

A kolontári lakók visszaköltözése ellenére egyelőre fennmarad a veszélyhelyzet minősítés.
Dobson Tibor emlékeztetett: a veszélyhelyzet kihirdetéséről múlt kedden döntött a kormány, azt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területeire rendelték el a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt. A veszélyhelyzet fenntartását a szóvivő azzal indokolta, hogy így az élőerő és az eszközállomány is a térségben marad. Hangsúlyozta: az érintett településeken a rendőrség folyamatosan jelen van, ahogyan a honvédség és a tűzoltóság munkatársai is.

Kolontár kiürítéséről szombaton döntött a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével a helyszínen összeült védelmi bizottság. Azokat, akik vissza akarnak térni a lakóhelyükre, 12 óra után viszik vissza a kármentesítésben résztvevők. Dobson Tibor közlése szerint először azokat kísérik vissza, akik a még mindig bontásra váró lakóházaktól távolabb, és magasabban fekvő ingatlanba térnek vissza.

A bontásra váró lakóházakkal kapcsolatban Dobson Tibor azt mondta: a hajnali órákban írják alá a tulajdonosok az utolsó bontási határozatokat és a délelőtti órákban végzik el a bontást. Az esetleges porképződés miatt folyamatosan locsolnak az érintett területen, így próbálják elérni, hogy minimális por kerüljön a levegőbe.

Dobson Tibor ismertette azt is, hogy tovább csökkent a kármentesítésben résztvevők száma. A korábbi 1100-1200 főről csütörtökre 800-ra, pénteken reggelre további 50-nel, 750-re csökkentették a vörösiszapömlés mentesítésében részt vevők számát. A helyszínen további 500-600 önkéntes dolgozik.

Olvasóink írták

  • 1. szocdem 2010. október 15. 20:47
    „Ennél nagyobb bunkósdágot még nem látott európa.

    egy vegyi szennyezés helyszínére a mentesítés befejezése előtt vissza költözteni családokat- oylan Dr MEngelés...

    A kormny nem akar segiteni! Megvárja amig a lakosság összedobja károsultak emberi elhelyézéshez szükséges pénzt...

    Szégyen!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: Lakossági fórumon tájékoztatták a kolontáriakat a visszatelepítésről

Lakossági fórumon tájékoztatták a kolontáriakat a visszatelepítés forgatókönyvéről csütörtök este az… Tovább olvasom