Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Iszapömlés: Segít a MOTIM

A MOTIM Zrt. munkatársai és vezetői megdöbbenéssel értesültek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vörösiszap tározójának gátszakadásáról, a gátszakadás által okozott súlyos emberi tragédiáról és környezeti katasztrófáról; a társaság sok évtizedes műszaki tapasztalata alapján kész bármilyen segítséget megadni a MAL Zrt.-nek a műszaki problémák megoldására - közölte a MOTIM az MTI-vel kedden.
Emlékeztetnek, hogy a MOTIM Zrt. Magyarország első timfödgyáraként jött létre 1934-ben és 2002-ig gyártott timföldet, majd nyolc évvel ezelőtt a gyárban megszűnt a timföldgyártás.

A gyártási folyamat melléktermékét, az úgynevezett vörösiszapot erre a célra épített, folyamatosan ellenőrzött, a mai napig 24 órás felügyelettel kontrollált tározókban helyezték el, amelyek minőségét az érvényes európai és magyar szabványok szerint alakították ki és tartják mind a mai napig karban. A megtelt tározókat az érvényes szabványok szerint lezárták, területüket rekultiválták, felszínüket az előírásoknak megfelelően sűrű növényi vegetációval fedték a közlemény szerint. Emellett 2000-ben egymilliárd forintos beruházással az akkori előírásoknak megfelelő, kiemelt biztonságú, úgynevezett „C kategóriájú" veszélyes hulladéktározót építettek, amelybe a timföldgyártás leállítása után szilárd gyártási hulladékot helyeznek el. Ez utóbbi, egyetlen nyitott tározó a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a MOTIM illetve tulajdonosai soha nem rendelkeztek semmilyen tulajdonosi vagy egyéb érdekeltséggel a MAL Zrt.-ben, a társaság kizárólag terméket vásárolt és vásárol Ajkáról.

Olvasóink írták

  • 1. szocdem 2010. október 05. 11:33
    „24. Hobbitka 2010.10.05. 11:30
    Neked igazad van! De!
    emlxel? A régi fórumosok nem igazán foglalkoznak a helyesírással, rövidítenek ahol csak lehet. Nekem izomból jön, de az itteni többség miatt inkább kerülöm. Most nem sikerült. Bocs.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: Járhatatlan a vasúti pálya Kolontárnál

Másfél kilométeren tönkrement a vasúti pálya, vonatpótló buszokkal szállítják az utasokat Ajkánál. Aki teheti, Győr felé kerüljön! Tovább olvasom