Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Iszapömlés: Nem tett jót a gátnak a hajnali pára

- Megállt a repedés az ajkai zagytározó múlt hétfő délután beomlott gátszakaszának északi oldalán - tájékoztatta az MTI-t vasárnap hajnalban Dobson Tibor ezredes, katasztrófavédelmi szóvivő.
Dobson Tibor elmondta, hogy a korábban észlelt repedések javítása folyamatban van, és újabb repedések nincsenek. Egyidejűleg folyik annak a védőgátnak az építése, amellyel Kolontárt akarják megvédeni. A védőgát alapozása lényegében befejeződött, a vasárnapi nap fő feladata a védőgát szélesítése, illetve magasítása lesz. A szóvivő megnyugtatónak nevezte azt is, hogy az időjárás kedvezően alakul, és nincs eső.

aaa
Katonák állnak sorba mosakodásra várva Devecserben 2010. október 9-én. Devecsert illetően "esetleges kitelepítésről" intézkedtek a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság devecseri ülését követően. Ipari katasztrófa történt 2010. október 4-én a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójánál, ahonnan gátszakadás után mintegy egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap ömlött ki. A mérgező anyag Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyet öntötte el, amely közel 40 négyzetkilométeren veszélyezteti a lakosságot és az élővilágot. A katasztrófában eddig heten vesztették életüket, egy embert eltűntként tartanak nyilván és többeket kórházban ápolnak. MTI Fotó: Kallos Bea


Délelőtt 11 órakor Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár már arról tájékoztattta az MTI-t, hogy szombat virradóra hét centimétert nőtt a majd félméter széles és 25 méter hosszú repedés, de a mozgási folyamat napközben megállt. Éjszaka, a pára és a nedvesség hatására viszont újabb süllyedést és elmozdulást mértek a szakemberek - hívta fel a figyelmet. Az államtitkár hangsúlyozta: a gátszakadás reális veszélye és kockázata nőtt, de jó esély van arra, hogy a fal csak a Kolontárt kettészelő gát megépítését követően omlik le.

A katasztrófavédelem, illetve a kárfelszámolás szóvivője beszámolt arról, hogy a hétfői, illetve a pénteki események nyomán a kolontári kitelepítettek száma mintegy 1000-re emelkedett. Közülük mintegy 90-en vették igénybe a közösségi szállásokat, a többiek rokonoknál, illetve barátoknál kerestek elhelyezést.

Ami Devecsert illeti, ebből a szempontból kedvezőbb a helyzet. A városból szombaton ugyan spontán kitelepülések kezdődtek, körülbelül 400-500 ember hagyta el Devecsert, ahol mintegy 5000-en maradtak. Dobson Tibor szerint minden remény megvan arra, hogy nekik már nem kell elhagyniuk a várost.

A szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a térségben zajló védekezésben összesen 900 hatósági személy vesz részt, és munkájukat 700-800 önkéntes segíti. A védekezésben eddig mintegy 300 technikai eszközt - beleértve a különböző járműveket is - vetettek be.

Dobson Tibor kiemelte azt is, hogy kedvezően alakul a folyók pH értéke, amely most 8 körül van. Ez egyaránt vonatkozik a Marcalra, a Rábára, illetve a Dunára is. Mindennek nyomán a Marcal lúg elleni kezelését csökkenteni lehetett - mondta el a szóvivő.

A kárfelszámolás szóvivője tájékoztatott arról is, hogy továbbra is 1 eltüntet keresnek, a szombati kutatások is eredménytelenek maradtak. A keresést tovább folytatják. A katasztrófa eddig 7 halálos áldozatot követelt. Végezetül Dobson Tibor beszámolt arról, hogy a védekezés során - kisebb, munka közbei baleseteken kívül - komolyabb személyi sérülés nem történt.

Olvasóink írták

  • 16. Mankapunka 2010. október 10. 12:52
    „Patriot

    Ezért nem is szólok bele semmi,mert én csak egy mezei gépkocsivezető vagyok,akinek az utat kell néznie,meg a táblákat az út szélén,meg a rakományra vigyázni.

    Majd 20 év múlva,mikor nagy lesz a szintkülönbség,akkor meg majd kiköltöztetnek mindenkit az egyetemi csarnokba,eldőlni nem fog,csak repedni fog minden.”
  • 15. Patriot 2010. október 10. 12:42
    „b.ildi57
    Nyugodt lehetsz ha ilyen házakban élsz.Nem fognak eltűnni.Egy abszolút hozzá nem értő "szakértő" véleménye ez.”
  • 14. Mankapunka 2010. október 10. 12:38
    „ildi

    Nem foglakoznak ilyennel. Például több házban a süllyedések miatt nem tudták rendesen betenni az új ajtókat.
    Megint csak jó példa az a háztömb a végállomásnál,mert az összes ajtó előtt megcsinálták betonból a kerekesszékhez a feljárót. persze,csak így tudták rendesen újrabetonozva rakni az ajtókat,mert a süllyedések miatt az ajtók felé folyik a víz mindenhol,és emiatt elrohadtak a vasajtók aljai végig az egész telepen.

    Nézzétek csak meg végig a lakótelepen,ahol még a régi komcsi vasajtó van,alul,hogy rohadnak.
    Nem okoskodás,csak az veszi észre,aki itt nőtt fel,és nem csak csukott szemmel megy végig mindenhol.

    Szerintetek,a Borsos Miklós utcát miért kellett teljesen újaszfaltozni??? Mert a csatornafedők középen az erős betonozás miatt középen szintben maradtak,csak a körülötte lévő aszfaltréteg csúszott lejjebb.

    Ugyanez megy végbe a tározónál is,mindig ahogy fog kapni mostmár egy kis vizet alulról,úgy fog tovább süllyedni.”
  • 13. mig29 2010. október 10. 12:33
    „Lassan egy hete,hogy ez a tragédia megtörtént.A mai napig nem éllt elö a Mal tulajdonosi köre.
    A Bakonmyi "urat" dobták a közösbe,hogy majd ő nyilatkozik.Sajnos nincs a dolgokról semmi
    fogalma,mert állítása szerint az iszap nem mérgező.Ennek pont az ellenkezőját látjuk.
    Furcsa,hogy a többi nagyvezér még mindig nem állt ki a nyilvánosság elé.Gondolom több
    miliárdos vagyonnal,ők minden törvény fölött állnak.Ki a hibás??
    Talán azok akik ott laktak?
    Ezt a katasztrófát,a kapzsiság,a korrupció,stb okozta.
    Itt az elvtársaknak sűrű bocsánat kérés közepette kelett volna kiállni.
    Már most azon gondolkozni,hova építik fel az új falvakat.
    Remélem az igazságszolgáltatást,nem vitte el az iszap.”
  • 12. Patriot 2010. október 10. 12:31
    „bocs,azt akartam írni,hogy NEM termel profitot.”
  • 11. Patriot 2010. október 10. 12:26
    „Csóri katonák a fejük tetejéig összekenték magukat a méreggel.

    Mal zrt és a vegyi szakszervezet nyivákolásával van tele a sajtó, hogy induljon újra a termelés. Esetleg az a háromezer kényszerszabadságon lévő ember is dolgozhatna a saját mocskuk eltakarításán. Nyilván ez termel profitot a Tolnay oligarchának, de mindenesetre nagy segítség lenne az ott élőknek.”
  • 10. b.ildi57 2010. október 10. 12:20
    „Jó ha ez így van ahogy látod szólj az illetékes helyen , ne majd ha nagyobb baj történik akkor meg azt mondod, hogy te ezt már tudtad”
  • 9. Mankapunka 2010. október 10. 12:11
    „Van a ház körül +-ban egy betonlapokból lerakva kis keret,és amellett is látszik,mennyit ment lejjebb,meg a sarki kocsma elptt is már besüppedt a magasított aszfalt,meg a ház mögötti erkélynél is látszik egy kis szintkülönbség.”
  • 8. HarconaMarcos 2010. október 10. 12:01
    „4 - és azt miből látni?”
  • 7. AHA 2010. október 10. 11:51
    „jav=beton bisztró”
  • 6. AHA 2010. október 10. 11:45
    „Manka
    Akkor at adyvárosi betonbiszro már pinceborozó lenne.
    :DD”
  • 5. frenyo33 2010. október 10. 11:36
    „Értelek én vazzeg!!!!!!!!!!!!!!!!De most azért nem fogok oda utazni Győrbe.Mért nem jelzed valakinek!!!!!!!!Tegyél érte valamit!!!!!!!”
  • 4. Mankapunka 2010. október 10. 11:26
    „frenyo33

    Úgy,ahogy a Marcalos panelok süppednek,úgy ez a tározó sem kivétel ekkora tragédia után.

    Tudok,mutatni neked egy jó példát. Marcal2 buszvég,és azzal szemben van egy narancssárga 10 emeletes. Na,annak menj a falához,ahol van a járda,és látni fogod,mennyit süllyedt 5 év alatt!!!!!”
  • 3. frenyo33 2010. október 10. 11:13
    „Mennyire biztató vagy Mankapunka!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. dudi1977 2010. október 10. 11:10
    „Kitartást, erőt és szerencsét kívánok a mentéshez!

    Remélem sikerül megvédeni a gátat, és az újabb tragédiát!”
  • 1. Mankapunka 2010. október 10. 10:56
    „Nem kell félni,fog az még tovább repedni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: Sopronban is gyűjtenek

A felajánlásokat vasárnap dél és kettő óra között várják az Akkord parkolójában. Tovább olvasom