Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -3°C | 6°C Még több cikk.

Iszapömlés: Estére kész a terelőgát, szerdára a teljes

Hétfő estére elkészül a terelőgát Kolontáron, melynek célja, hogy védelmet biztosítson a település valamennyi lakójának a timföldgyár felől esetlegesen érkező vörösiszappal szemben - olvasható a vörösiszap-tragédiáról tájékoztató kormányzati honlapon.

 

A terelőgát, az épülő hármas körgát harmadik védvonala, amely Kolontáron keresztül húzódik, 620 méter széles és átlagosan 2,75 méter magas lesz. A folyamatos építési munkálatokat vízügyi szakemberek irányítják - írta a kormányzati honlap.

A gát alatti terület teljes kármentesítése megtörtént, valamennyi vörösiszappal szennyezett részt eltávolították. A gát teljesen szennyeződésmentes anyagból, főleg agyagból készül, amelyet kőborítás fed. Terveik szerint a védvonalat a későbbiekben sem bontják el, "a település képébe illesztve kerékpárutat is építenek majd rá" - írták.

Bakos György, a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő este az MTI-nek azt mondta: a teljes - a Kolontártól a 8-as főútig húzódó - védőgát szerdára készülhet el.

A készültség kedd reggelre 90 százalékos lesz, de a munkákat erősen nehezíti az iszapos talajszerkezet. Hangsúlyozta: megfeszített erővel, éjjel-nappal dolgoznak a területen, háromszáz munkagép végzi a földmunkákat.

A lakók a védőgát megépüléséig biztosan nem költözhetnek vissza Kolontárra - mondta Bakos György. A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közleményben tudatta az MTI-vel, hogy 24 órával elhalasztották azt a döntést, visszatérhetnek-e és mikor a kolontári lakosok a házaikba.

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere az MTI-nek elmondta: változatlanul érvényben van a település kitelepítési terve, a Kolontáron épülő gát ugyanis a várost nem védi meg. Senki nem tudja, hogy mire számíthatunk, elég nagy a bizonytalanság - tette hozzá.

A korábbi információk szerint maga a védőgát 2 kilométer hosszú, 30 méter széles, 8 méter koronaszélességű és négy méter magas lesz. Mintegy 100 millió forintos költségből épül meg.

Olvasóink írták

  • 2. ledfal 2010. október 12. 00:17
    „Adakozzunk a vörösiszap károsultjainak
    http://www.youtube.com/watch?v=r0hSPvqnua4”
  • 1. Mankapunka 2010. október 11. 22:37
    „Legalább akkor a síránkozóknak hozhatják vissza a buszokat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: Hetekbe telik a vasúti pálya helyreállítása

A MÁV-csoport jelenlegi kára mintegy 500 millió forint. 250 méter hosszan teljesen ki kell cserélni a síneket, 1500 méteren mindent tisztítani kell, még a zúzott köveket is. Tovább olvasom