Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Iszapömlés - Megoldódott a Dankó-telepi romák sorsa Devecserben

Lakáshoz jutottak a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában mindenüket elvesztő, és azóta átmeneti szálláson lakó devecseri roma családok.
Az önkormányzat a kármentő alapból segítette a használt lakások megvásárlását - mondta Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere kedden az MTI-nek.

Toldi Tamás elmondta, hogy a katasztrófa óta három Dankó-telepi roma család lakott a zeneiskola épületében átmeneti szálláshelyen, nekik sikerült most használt lakást vásárolni, s így fél év után kiköltözhettek onnan.

Az önkormányzat vállalta, hogy a Magyar Kármentő Alap forrásaiból és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével használt lakást vásárol annak a 16 legszegényebb Dankó-telepi roma családnak, amelyek komfort nélküli háza a katasztrófában megsemmisült, és az értékbecslés során megállapított árért nem tudnának sem új, sem használt lakást vásárolni - mondta a polgármester. Hozzátette: közülük nyolc család összetákolt háza a Torna-patak mellett, engedély nélkül épült, emiatt - a kormányrendelet értelmében - nem jogosultak állami kártalanításra.

Az önkormányzat a 16 családnak 4 millió forint körüli ingatlanokat keresett Devecserben és környékén, már mindannyiuknak találtak megfelelő használt lakást.

Toldi Tamás tájékoztatása szerint a házak kiválasztása után az ügyintézés általában további egy hónapot vett igénybe, még egy-két család vár a kármentő alapból érkező támogatás utalására; az adásvételi szerződéseket már megkötötték. A családok kiválasztásánál a szociális helyzeten túl figyelembe vették azt is, hogy melyik család hogyan élt, dolgoztak-e.

"Hamarosan végre mindenki végleges otthonába költözhet, senkit nem hagyunk magára" - közölte a polgármester.

Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programjának vezetője szerint nagy eredmény, hogy sikerült megoldani a legszegényebb családok sorsát, és ezzel megszűnt a cigánytelep Devecserben. Az egykori Dankó-telepen élőknek a város különböző részein sikerült új otthont találni, remélhetőleg mindenkinek sikerül beilleszkednie - mondta, hozzátéve, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot a családokkal.

A Veszprém megyei kisváros legszegényebb negyedében, a Dankó-telepen egyetlen ház sem maradt épen a tavaly október eleji iszapömlés következtében. Devecserben 21 utcát és közel 300 házat öntött el az ajkai timföldgyár zagytározójából kizúdult vörösiszap, és több száz városbéli, közöttük mélyszegénységben élők kényszerültek rokonokhoz, ismerősökhöz, vagy átmeneti szállásra költözni.

Olvasóink írták

  • 2. BJ.MÓVÁR 2011. március 30. 19:34
    „Csak a többi károsult is járjon jól! Még nem hallottam elégedett károsultakat nyilatkozni,mármint akinek volt rendes háza.Ez olyan lesz,mint az új adózás azok lesznek a legkevesebben akik jól járnak!”
  • 1. kivagyokén 2011. március 29. 12:57
    „De örülök........
    És a nem integrálódásra várók? Szintán kaptak? Mert az igazi az lenne, ha MINDENKI problémája megoldódott volna.
    Szerintem”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

120 kg füstölt húskészítményt loptak el Szombathelyen

A Károlyi Antal utcában lévő egyik garázst ismeretlen személyek ismeretlen módszerrel kinyitották és… Tovább olvasom