Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Indul a Tranzit – Fesztivál a határon!

E hét szerdától vasárnapig sok száz, a közélet iránt érdeklődő fiatal találkozik Kőszegen, a Tranzit rendezvénysorozat „Fesztivál a határon" című nagyszabású eseményén. A fesztiválon látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnök is.
A „Fesztivál a határon" résztvevői Kőszeg megújult belvárosában több mint 100 előadáson és szemináriumi beszélgetésen vesznek majd részt, ahol Magyarország és Európa legfontosabb társadalmi, gazdasági és politikai kihívásairól cserélnek véleményt. A témák között szerepel a magyar gazdaságpolitika, a felsőoktatás átalakítása, az ügynökvita megoldási lehetőségei, Magyarország megítélése a nyugati sajtóban, a fiatal generációk hazai boldogulásának kérdése vagy éppen az Európai Unió jövőképei.

A fesztivál augusztus 22-én, szerdán este 7 órakor olimpiai közönségtalálkozóval indul a kőszegi Jurisics-várban, mások mellett Pars Krisztián friss olimpiai bajnok kalapácsvető részvételével. A hivatalos megnyitóra ezt követően, este 9 órakor kerül sor Balog Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) jelenlétében. A következő napokban a rendezvény vendége lesz Csaba László közgazdász (CEU), Hiller István képviselő (MSZP), Vitézy Dávid vezérigazgató (BKK), Németh Zsolt államtitkár (Külügyminisztérium), L. Simon László államtitkár (EMMI), Schiffer András képviselő (LMP), Schöpflin György képviselő (Európai Parlament) és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is. A rendezvény talán leginkább várt eseménye a szombat délután megrendezésre kerülő „Közéleti találkozó", melynek keretében Orbán Viktor miniszterelnök beszélget a résztvevő fiatalokkal.

A közéleti témákat kulturális programok kísérik, melyek közül kiemelkedik a Magyar Konyha magazin Bisztrója, ahol látványos bemutatók keretében a libamáj, a sajtok és a mangalicahús világába nyerhetnek betekintést a gasztronómia iránt érdeklődők. Az esti bulik hangulatáról többek között Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Csík Zenekar és a Heaven Street Seven gondoskodnak. A szerdai nyitóbuliért a modern ír kocsmazenét játszó Firkin zenekar felel.

A „Fesztivál a határon" kiemelten családbarát rendezvény. A programok alatt „Tranzitóvó" néven gyermekmegőrző működik a helyszínen szakképzett pedagógusok vezetésével, ahová a 3-9 éves gyermekeket várják.

A fesztiválra még tart a résztvevők jelentkezése a http://www.event.rentit.hu/2012_tranzit/ oldalon, de a helyszínen napijegy is váltható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós támogatással újul meg Bük belvárosa

Európai uniós támogatással megújult a Vas megyei Bük belvárosa, a beruházás részeként vasárnap… Tovább olvasom