Kisalföld logö

2018. 11. 14. szerda - Aliz 6°C | 13°C Még több cikk.

Íme a kedvenc tanárok Győr-Moson-Sopron megyében - fotók

A verseny népszerűségét, a pedagógusszakma elismertségét jelzi, hogy végül majdnem 60 ezer szavazat érkezett.
Győr-Moson-Sopron megye kedvenc tanítóit, tanárait kerestük, szeptember utolsó napjáig lehetett leadni a szavazatokat. Az alsós tanítók, a felsős és a középiskolai tanárok közül az első három-három helyezettet díjaztuk könyvcsomaggal, könyvutalvánnyal és oklevéllel. A verseny népszerűségét, a pedagógusszakma elismertségét jelzi, hogy végül majdnem 60 ezer szavazat érkezett; mellesleg négyszer több, mint amikor két és fél esztendeje először kerestük a kedvenceket.

A díjátadón a Kisalföld főszerkesztője, Garamvölgyi Imre köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki, hogy lapunk ilyen népszerű ügy mellé állhatott. „Külön öröm, hogy a kilenc díjazott között elit gimnázium, szakképző és szakközépiskola, soproni, győri intézmény, hétszáz lelkes kis falu pedagógusa egyaránt szerepel" – hívta fel a figyelmet Somodi Géza, lapunk főszerkesztő-helyettese.
 
A díjazottak - hátsó sor balról jobbra: Lelkes Géza, Baksa Péter, Sávoli Zsolt, Németh Jenő. Alsó sor balról jobbra: Gyalogh Kinga, Szitáné Pintér Erika, Némethné Kovács Márta, Tóthné Samu Teréz, Kurucz Erika.
A díjazottak – hátsó sor balról jobbra: Lelkes Géza, Baksa Péter, Sávoli Zsolt, Németh Jenő. Alsó sor balról jobbra: Gyalogh Kinga, Szitáné Pintér Erika, Némethné Kovács Márta, Tóthné Samu Teréz, Kurucz Erika.

Segíteni a szirmok kibontásában

Az alsós tanítók között Kurucz Erika, a soproni Deák téri általános iskola tanítója végzett az élen. Pedagóguscsaládból származik, édesanyja a mai napig tanít, a soproni Berzsenyi-gimnázium laborvezetője.

„Nem csak tanítani, nevelni kell, utat mutatni" – emelte ki. A mai gyerekek előtt rengeteg út áll, s rendkívül fogékonyak, éppen ezért nagy a pedagógus felelőssége, mire irányít reflektorfényt. Kurucz Erika úgy véli, törekedni kell arra, hogy az iskolán kívül is megszólítsuk a gyerekeket. Míg ő azt tette hozzá, hogy fontos a támogató háttér, s köszönte családja segítségét, mi azt tesszük hozzá, hogy több történetet is hallottunk, amely arról szólt, rajonganak a soproni tanítóért tanítványai.

A második Gyalogh Kinga lett, aki köszönte szépen a megtisztelő jelölést, a díjat. A győri Gárdonyiban tanít már 30 éve, jelenleg a harmadikosok osztályfőnöke.

Ezen a pályán nem lehet unatkozni, minden nap kihívás. Igyekszem átadni a szépet és a jót, hogy a gyerek ne túlélni akarja az iskolát, hanem megélni a hétköznapokat is"

– fejtette ki.
Baksa Pétert a győri Gárdonyiban eltöltött három évtized után szavazták olvasóink kedvenc tanárnak. Fotó: H. B. E
Az alig több mint hétszáz lelkes Táp általános iskolájában foglalkozik a gyermekekkel Tóthné Samu Teréz. „Egy kis faluban tanítani összetartó közösséget jelent – újságolta boldogan. – Minden gyermek családjának az életébe belelátunk. Sikerem a település sikere, megállítanak az utcán járva, gratulálnak." Tóthné Samu Teréz 1994 óta tanít Tápon, hitoktató is; hisz a közösségi munkában, a falubeli események szervezésében aktívan részt vesz; hitvallása, hogy minden gyermek egy kincs, egy virág, amelynek segíteni kell szirmai kibontásában.

A virtuális világból vissza a valóba

A felső tagozaton tanítók közül Baksa Péterre érkezett a legtöbb voks. Ő 1985 óta első munkahelyén, a győri Gárdonyi-iskolában tanít testnevelést és biológiát. A díj átvétele utáni pillanatokban azt válaszolta kérdésünkre, hogy már a jelölést megtiszteltetésnek érezte. „Az ember örül annak, ha visszajelzést kap, hogy valamit jól csinál" – jegyezte meg. A tanár úr fiatalon versenyszerűen kézilabdázott, majd edzői képesítést is szerzett és iskolájában ő viszi a nagy hagyományokkal bíró fiú kézilabdát. Sok kiváló játékos, többek között a magyar válogatott korábbi hálóőre, Tatai Péter is a neveltje volt. „Igyekszem érdekes biológiaórákat tartani, a testnevelés során pedig sok játékkal rendszeres mozgásra szoktatni a gyerekeket, ami persze nem könnyű. Pedig fontos, hogy a virtuális világból visszazökkenjenek a való világba" – mondta Baksa Péter.
Lelkes Géza, a győri Lukács-középiskola pedagógusa közvetlen kapcsolatban van diákjaival. Fotó: H. Baranyai Edina
Második helyezett kollégája Szitáné Pintér Erika lett, aki 2016-os versenyünkön megnyerte ezt a kategóriát. „A mai napig kitartott az akkori öröm, rengeteg töltést adott. Most ráadásul kétszer annyi szavazatot kaptam, mint legutóbb" – mosolygott. A történelmet és németet tanító pedagógust nemcsak órái miatt kedvelik a diákok, hanem az általa szervezett kirándulások és az évente megrendezett burgenlandi nyári táborok okán is. „Nincs olyan tanár, aki nem örül, ha szeretik őt a gyerekek és ki is mutatják. Szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap" – idézett egy mondást Szitáné Pintér Erika.

A harmadik helyen végzett Némethné Kovács Márta a 28. tanévét kezdte meg a győri Kovács-iskolában, ahol természetismeretet, földrajzot és biológiát tanít az 5–12. osztályosoknak. Úgy véli, a jelölést és a sok voksot annak köszönheti, hogy tíz évig irányította a diákönkormányzatot, ezenkívül rengeteg program szervezésében van benne, például kerékpározni, túrázni viszi a gyerekeket.

Meg kell próbálni minél több mindent megmutatni nekik, így közvetlenebb kapcsolat alakul ki köztünk"

– vallja.

Beletenni szívet-lelket

Lelkes Géza meggyőző fölénnyel végzett a középiskolai tanárok rangsorának élén. Több mint harminc éve van a pályán, ám energiája, elhivatottsága mit sem csökkent. A kárpátaljai Dobronyról származó pedagógus közvetlensége a diákjait is lenyűgözi. Okleveles fizikusként fizikát és villamosmérnöki ismereteket oktat a győri Lukácsban. „Diáknak, tanárnak sokkal több alternatívája van ma a tudás megszerzésére, mint régebben – felelt a kérdésre, miben változott a pálya három évtized alatt, s eltöprengett azon, vajon miért kaphatott oly sok szavazatot. – Beszélgetek a tanulókkal, közvetlen kapcsolat kialakítására törekszem. Megadom nekik a tiszteletet, cserébe ők is megadják azt nekem." Lelkes Géza tagja az iskola tanárokból, diákokból összeállt zenekarának; focizik tanítványaival, elszánt ETO-szurkolóként együtt járnak a csapat meccseire. Ezzel együtt vallja: „ahol rend, ott fegyelem, ahol fegyelem, ott figyelem". Szeret tanítani, mondta ki az egyszerű titkot, célja, hogy órái érdekesek legyenek: kommunikál az osztállyal, ne csak a hátát lássák.

Számomra minden óra egy vizsga. A legszebb pillanatok azonban még előttem állnak, mert sokáig szeretnék tanítani"

– szólt a jövőről is az első helyezett.
Kurucz Erikát, a soproni Deák téri általános iskola tanítóját nagyon szeretik diákjai. Fotó: Magasi Dávid

„Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy tanítsak" – engedett bepillantást egy különleges életpályába a PÁGISZ műszaki tárgyakat oktató tanára, Németh Jenő, aki a második legtöbb szavazatot kapta a középiskolai pedagógusoknál. Alig hat éve tanít, előtte informatikus volt, éles tehát a váltás. Használati utasítást is adott: „Add magad, ne színészkedj; hibázz bátran; mindig készülj fel; találd meg a közös nyelvet a gyerekekkel; legyél kellően szigorú!" Népszerűsége alapján úgy tűnik, ez utóbbit is igénylik a gyerekek. Kérdeztük tőle, hogy nehéz hivatás a tanári? Kategorikus kijelentés érkezett válaszként: nem.

A harmadik legtöbb szavazatot kapott Sávoli Zsoltnak nem ez az első elismerése, volt, hogy jelenlegi iskolájában, a Révai Miklós Gimnáziumban is kedvenc tanáruknak választották a diákok. Pedig csak 2015 óta tanít a nagy múltú győr-belvárosi alma materben, előtte másfél évtizedig a Baross-középiskolába járt be nap mint nap. A népszerű pedagógus a fizika, a kémia és most már a programozás rejtelmeibe igyekszik bevezetni a tanulókat, amit igyekszik úgy tenni, hogy ne izzadságszagú legyen, és hogy a mindennapokban is hasznos tudást adjon át.

Furcsán derült ki számomra, hogy jelöltek: épp a Széchenyi-egyetemen voltam, ott említették, addig nem is tudtam róla – idézte fel. – Úgy érzem, tanítani csak úgy lehet, ha az ember a szívét-lelkét beleteszi. A gyerekek ezt megérzik."

A végeredmény

Középiskolai tanárok: 1. Lelkes Géza (Lukács, Győr), 2. Németh Jenő (Pattantyús, Győr), 3. Sávoli Zsolt (Révai, Győr). Felső tagozatos tanárok: 1. Baksa Péter (Gárdonyi, Győr), 2. Szitáné Pintér Erika (Gárdonyi, Győr), 3. Némethné Kovács Márta (Kovács Margit, Győr). Alsó tagozatos tanítók: 1. Kurucz Erika (Deák téri általános iskola, Sopron), 2. Gyalogh Kinga (Gárdonyi, Győr), 3. Tóthné Samu Teréz (Tápi József Attila Általános Iskola).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset Gyulafirátótnál - Ítélet született: nem kell börtönbe vonulnia a balesetet okozó férfinek

Baleset Gyulafirátótnál - Ítélet született: nem kell börtönbe vonulnia a balesetet okozó férfinek
A balesetben egy asszony elhunyt, ketten maradandó sérüléseket szenvedtek. Az egyikük Foki Niki, aki… Tovább olvasom