Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Így pancsoltak az elefántok Balatonlellén

A rendezvény már hagyománnyá vált a városban, amit a Cirkuszok éjszakája programsorozathoz kapcsolódva tartanak meg.
Immár hagyománya van Balatonlellén a júliusi elefántfürdetésnek: ez a látványos esemény az elmúlt években szinte már a Balaton parti üdülőváros egyik szimbólumává is vált.

A fürdőzés mellett a résztvevők azt is megcsodálhatják, ahogy a robosztus testű teremtmények, a Magyar Nemzeti Cirkusz afrikai elefántjai - Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba - komótosan lesétálnak a partra hűsölni egyet. A cirkuszi berkekben sztároknak számító állatok tóparti látogatásának idén is nagy sikere volt, hiszen többszázan voltak kíváncsiak az extrém produkcióra.
 
Balatonlelle lakói már hozzászokhattak, hogy minden évszakban történik valami szokatlan a városukban. Januárban BL YachtClubban vágták ki először a jégkörhintát Magyarországon, most hétvégén pedig elefántok tartották fel a forgalmat a város fő útjain, ugyanis idén újra meglátogatták a Magyar Nemzeti Cirkusz afrikai elefántjai a magyar tengert.

Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba a délutáni melegben a balatonlellei Napfény strand homokos partján vettek egy kis hűsítőt, miután elfogyasztották kiadós gyümölcstáljukat.
 
Balatonlellén fürdették az elefántokat

Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy Balatonlelle az év minden napján közkedvelt turisztikai desztináció legyen. Ehhez különleges programok is kellenek. Ebben nagyon jó partner a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkusz, és ifjú igazgatója, Richter József, aki már több őrült ötletemre kapható volt, ilyen az elefántfürdetés is, és számos új ötlet is van a tarsolyunkban

– mondta Tóth Balázs, a program ötletgazdája, a Balatoni Kör alelnöke.
 
Az elefántok délután három órakor indultak el a Cirkusz térről, ahonnan nagyjából egy 20 perces sétát megtéve értek le a strandra. A strandon jelenlévő fürdőzők a pancsolás előtt és után is egészen közel mehettek a hatalmas, ám rendkívül barátságos állatokhoz, sőt a vállalkozó kedvűek még az elefántok hátára is felülhettek.
A rendezvényre több százan voltak kíváncsiak, és voltak olyanok is, akik az elefánt ormányából kifújt vízzel vettek hűsítő fürdőt a parton.

Az elefánt-fürdetés idén a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozatot harangozza be. Az elefántok minden évben nagyon élvezik ezt az eseményt, ugyanis imádják a vizet, a dagonyázás pedig külön jót tesz a bőrüknek

– mondta Ifj. Richter József, az esemény főszervezője, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója. 
 
A program zárásaként egy extrém cirkuszi világszám következett, ugyanis közvetlenül a Balaton partján tartott műsorukból bemutatót a világhírű Sky Fighters. A repülő motorosok közvetlenül a tó mellett több mint 20 méteres életveszélyes ugrások közben hajmeresztő produkciójukkal ejtették ámulatba strandolókat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Defektes kamionnak rohant fékezés nélkül egy Jaguár Pósfánál - Fotók

Defektes kamionnak rohant fékezés nélkül egy Jaguár Pósfánál - Fotók
A Jaguar sofőrje nem vette észre a belső sávban álló, egy perccel korábban balesetet szenvedett… Tovább olvasom