Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Honfoglalás Komáromban

A rockoperát Koltay Gábor filmjéből készítette testvére, a Kormorán együttesből ismert Koltay Gergely és zenésztársa, Szűts István.
A Honfoglalás című film rockopera-változatát mutatja be a Magyar Lovas Színház a komáromi lovardában péntek Papadimitriu Athinával, Hujber Ferenccel, Pintér Tiborral, Vadkerti Imrével és Kassai Lajossal a főbb szerepekben.

A rockoperát Koltay Gábor filmjéből készítette testvére, a Kormorán együttesből ismert Koltay Gergely és zenésztársa, Szűts István. A filmből már ismert dalt a darab főszereplőjétől, a "táltos" Pintér Tibortól hallhatja a közönség; Árpád vezért pedig Vadkerti Imre alakítja. A besenyő lány énekében Fehér Nóra hangja csendül fel.

A Honfoglalás című rockoperát az 1900-as évek elején épült Frigyes laktanya fedett lovardájában mutatják be.

"A Magyar Lovas Színház ebben az évben is hű marad ahhoz a hagyományához, hogy évről évre új, nagyszabású, történelmi zenés darabot mutat be. A tavalyi évben előadott Trója után idén magyar témát dolgoztunk fel. Célunk, hogy a magyar fiataloknak megmutassuk, hogyan vert gyökeret népünk Európa szívében" - mondta el az MTI-nek Pintér Tibor művészeti vezető, a rockopera rendezője.

A darabban a Nemzeti Lovas Őrség lovasai, a Sziget Színház tánckara és musical stúdiójának növendékei működnek közre.

A Honfoglalás színpadi változatában - a filmben látottakhoz képest - több akciójelenet várható és megjelenik egy szerelmi szál is. Az pénteki előadást a Magyar Televízió rögzíti, további előadások szombaton és vasárnap is lesznek Komáromban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz szerint Tétényi Éva törvénytelenül működésképtelenné tenné Esztergomot

A Fidesz és a KDNP esztergomi képviselőcsoportja szerint Tétényi Éva, Esztergom független… Tovább olvasom