Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Hóátfúvás miatt több útszakasz is járhatatlan az országban

Zalaegerszegnél szakaszosan lezárják az elkerülőt, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében és a Dunántúlon is vannak járhatatlan utak a hóátfúvás miatt.
18:44 - Az erős szél hótorlaszokat emelt Győr-Moson-Sopron megyében

A folyamatos hóátfúvások miatt több mellékutat le kellett zárni Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a viharos erejű szél helyenként egyméteres hótorlaszokat emel, de elzárt település nincs - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek kora este az MTI-vel.

A közútkezelő tájékoztatása szerint Magyarkeresztúr és Sopronnémeti, Vadosfa és Magyarkeresztúr, Páli és Edve, Gyóró és Mihályi, Himód és Kisfalud, Szakony és Egyházasfalu, az 1-es főút és az országhatár között, valamint a lickópusztai úton van érvényben teljes útzár.

Emellett a cég csornai, fertőszentmiklósi és mosonmagyaróvári üzemmérnöksége térségében több alsóbbrendű út nehezen vagy csak egy nyomon járható, a 84-es, a 85-ös és a 86-os főút környékén pedig szintén lehet hóátfúvásokra számítani. Ugyanakkor egyelőre minden település megközelíthető a megyében.

A társaság hozzátette: csaknem hatvan munkagéppel dolgoznak a megye útjain, de igazán hatékonyan csak az erős szél elállta után lehet fellépni.

18:44 -Szombat hajnalra szűnnek meg a hóátfúvások

A Nyugat-Dunántúlon továbbra is előfordulhatnak viharos széllökések, ezek magas hótorlaszokat emelhetnek, de szombat hajnalra várhatóan megszűnnek a hóátfúvások.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kora este az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: péntek éjfélig a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten az erős, olykor még viharos, akár óránkénti 65 kilométeres erősségű északi szél miatt továbbra is számítani kell hóátfúvásra. Vas megyében, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye nyugati, valamint Zala megye északi részén eleinte erős hóátfúvás is várható.

Szombat hajnalra viszont mérséklődik a szél, megszűnik a hóátfúvás - tették hozzá.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye több térségében jelenleg is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben az erős hóátfúvás miatt. A jelenlegi figyelmeztető előrejelzés szerint szombaton semmilyen veszélyes időjárási jelenség nem várható.

16:45 - Minden út teljes szélességében járható Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden utat megtisztítottak a hófúvások okozta torlaszoktól, így azok újra teljes szélességben járhatóak - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken.

A közlemény szerint pénteken az intenzív hóátfúvások miatt a megye déli részén, főleg a Hernád völgyében több mint 10 útszakaszon csak félpályás útzár mellett lehetett közlekedni, a folyamatos tisztítás ellenére a nagy erejű szél visszahordta a havat a burkolatra.

Délután négy óra után újra két nyomon járható a Gesztely-Meggyaszó, a Köröm-Tiszalúc-Szerencs, a Szerencs- Mezőzombor, a Hernádnémeti-Tiszalúc, az Oszlár-Tiszapalkonya, a Mezőcsát-Hejőkürt, a Hejőszalonta-Hejőbába, a Hejőpapi-Hejőbába, a Mezőkövesd-Bogács, a Mezőkövesd-Szentistván, a Mezőkövesd-Szomolya, az Egerlövő-Borsodivánka közötti mellékút, valamint a tiszatarjáni bekötő is.

13:46 - Tucatnyi útszakasz csak félpályán járható Borsodban

Tucatnyi útszakasz csak félpályán járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hóátfúvás miatt, a közútkezelő gépei folyamatosan takarítják a burkolatot, amelyre a szél visszahordja a havat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken közleményben közölte, a Hernádnémeti és Tiszalúc, valamint a Köröm-Tiszalúc-Szerencs közötti összekötő út, az Egerlövő-Borsodivánka, a Hejőszalonta-Hejőbába, a Mezőcsát-Hejőkürt közötti szakasz, valamint a tiszatarjáni bekötőút is csak félpályán járható.

Emellett szintén csak egy sávban lehet közlekedni Oszlár-Tiszapalkonya, Szerencs-Mezőzombor, Hejőpapi-Hejőbába, Mezőkövesd-Bogács, Mezőkövesd-Szentistván és Mezőkövesd-Szomolya között.

Járhatatlan út és elzárt település nincs a megyében, sőt újra két nyomon járható a Gesztely és Meggyaszó közötti útszakasz.

13:43 - Zalában ismét járható minden út, míg Vas megyében kilenc út járhatat

Kora délutánra minden út járhatóvá vált Zala megyében, megszűntek a forgalomkorlátozások Zalaegerszeg északi elkerülő útján, valamint Magyarszerdahely és Újudvar között. Vas megyében kilenc út járhatatlan a hóátfúvások miatt - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken az MTI-t.

Pécsi Norbert Sándor közölte a Zalaegerszeget északról elkerülő 761-es úton már nincs szükség szakaszos lezárásra, miután a közútkezelő munkagépeinek sikerült eltakarítania a hótorlaszokat. Megszűnt a hóátfúvás miatti útlezárás Magyarszerdahely és Újudvar között is, így ismét járható ez az útszakasz.

Zalában péntek délután már nem volt megközelíthetetlen település vagy járhatatlan út, de a közlekedőknek továbbra is télies útviszonyokra kell számítania a megyében. A közútkezelő munkagépei folytatják az utak tisztítását, szélesítését, az időjárási körülményekre tekintettel továbbra is tartják a készültségi fokozatot - tette még hozzá a szóvivő.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint Vas megyében lezárták a Karakó és Jánosháza közötti, a Celldömölk és Kemeneskápolna közötti, a Meggyeskovácsi és Csempeszkopács közötti, a Tokorcs és Kemenesmihályfa közötti, a Kemenessömjén és Vönöck közötti, a Nemeskeresztúr és Kissomlyó közötti, a Nemeskocs és Celldömölk közötti, a büki elágazás és Csepreg közötti, valamint Köcsk és Celldömölk közötti alsórendű utat.

11: 48 - Hóátfúvás miatt járhatatlan az út Tiszaderzs és Tiszaszentimre között

Hóátfúvás miatt járhatatlanná vált az út Tiszaderzs és Tiszaszentimre között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délelőtt az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a 3217-es jelű úton egy tehergépkocsi elakadt a hóban, a jármű műszaki mentése jelenleg is tart. A közútkezelő megkezdte az úttest letakarítását.

A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy kerüljék el az adott útszakaszt.

11:11 - Szakaszosan lezárják Zalaegerszeg északi elkerülő útját

Hóeltakarítás miatt szakaszosan lezárják Zalaegerszeg északi elkerülő útját - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken az MTI-t.

Takarítják a 74-es főutat a Zala megyei Magyarszerdahely közelében (galéria)

Pécsi Norbert Sándor közölte: a 761-es úton - a 74-es út, vagyis az egervári elágazó és a 761-es út ságodi csomópontja között - hómarók dolgoznak délelőtt, és a hatékonyabb munkavégzés érdekében a járműforgalmat szakaszosan, körülbelül 10 perces időtartamokra mindkét irányban leállítják.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy 10 óra után sikerült kiszabadítani a hó által elzárt Csöngetmajort, de az Újudvar és Magyarszerdahely közötti mellékút - a katasztrófavédelem korábbi közlésével ellentétben - továbbra is járhatatlan. A hóátfúvások miatt nehezen járható a 76-os és a 75-ös út több szakasza is.

09:40 - Hóátfúvás okoz gondot Dél-Borsodban

Hóátfúvás okoz gondot Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli területein pénteken; a közútkezelő gépei folyamatosan takarítják az utakat, de a szél visszahordja a havat - közölte a megyei katasztrófavédelem és a Magyar Közút az MTI-vel.

Hudák Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek azt mondta: Mezőcsát és Tiszatarján között a hóátfúvás miatt egy tejterméket szállító kisteherautó csúszott az árokba. Amíg ki nem szabadították, a Volánbusz menetrend szerint közlekedő járata sem tudott továbbmenni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közölte, hogy Tiszalúc, Mezőkövesd, valamint Emőd és Vatta térségéből is hóátfúvást jelentettek.

Hófúvás miatt lezártak egy utat a Zala megyei Újudvar közelében

09:20 - smét járhatók a zalai utak

Ismét járhatóvá vált két, korábban hóátfúvás miatt lezárt út Zalában - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken.

A Magyarszerdahely és Újudvar, valamint a Dióskál és Pacsa között hajnalra járhatatlanná vált utat délelőttre megtisztították a közútkezelő gépei.

Az útviszonyok miatt hajnalban több helyen is járművek akadtak el a megyében. Magyarszerdahely és Újudvar között egy utasokat még nem szállító autóbusz vált mozgásképtelenné a havas úton, és a közelben egy kenyérszállító teherautó is elakadt. Galamboknál és Rédicsen szintén élelmiszerszállító járműveket kellett kimenteniük a tűzoltóknak a hóból.

A katasztrófavédelem közölte: Zala megye területén a csütörtök délután kezdődött havazás nem volt olyan mértékű mint a múlt héten, de az éjszaka megerősödött északi, északkeleti szél több helyen is hóátfúvást okozott. Péntek reggelre az M7-es autópálya és az M70-es autóút sótól nedves, a főutak havasak, sótól nedvesek, a mellékutak letaposott havasak és sótól nedvesek voltak.

09:12 - Két utat lezártak hóátfúvás miatt Vas megyében

Hóátfúvás miatt lezárták Vas megyében az utat Karakó és Jánosháza, valamint Nemeskeresztúr és Kissomlyó között - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken az MTI-t.

Pécsi Norbert Sándor közölte, hogy elzárt település nincs a megyében, de Szombathely és Sárvár térségében több helyen is hóátfúvásra, nehezebben járható útszakaszokra kell számítaniuk a közlekedőknek.

Hófúvás miatt lezártak egy utat a Zala megyei Újudvar közelében

Hozzátette: a társaság több mint negyven munkagépe dolgozik az utak megtisztításán, de a nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a havat, így igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után lehet végezni.

A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról az Útinformnál vagy a Magyar Közút megyei diszpécsereinél.

07:35 - Viharos szél okoz hóátfúvásokat Vasban

Viharos erejű szél fúj, ezért megyeszerte hóátfúvásos szakaszok vannak a vasi utakon - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere péntek reggel az MTI-vel.

Kecskés Péter közölte: a 86-os úton a Zanat és a Vép-Nemesbőd csomópont között két tehergépkocsi keresztbe fordult az úton, ezért az útszakaszt lezárták, és a forgalmat Vép felé terelik.

Az ügyeletes tájékoztatása szerint a megyében mindenütt hóátfúvások vannak, a legrosszabb a helyzet jelenleg Csepreg és Újkér között. Minden út járható, de nehéz közlekedni, bár a közútkezelő folyamatosan dolgozik az utak megtisztításán.

Kecskés Péter szólt arról is, hogy a nap folyamán friss hóra nem számítanak ugyan, de a szél további erősödésére, 80 kilométer/órás óránkénti széllökésekre is számítani lehet. Ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében.

07:30 - Utat és települést is elzárt a hó Zalában

Gelse és Újudvar között utat zártak le Zalában, ahol egy települést is elvágott a külvilágtól a hóátfúvás, de több teherautó és autóbusz is elakadt a havas utakon péntek reggelre virradóra.

Pécsi N
Hófúvás miatt lezártak egy utat a Zala megyei Újudvar közelében
orbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel közölte: a hóátfúvások miatt lezárták az Újudvar és Gelse közötti utat, valamint a csöngetmajori bekötőutat. A Vasboldogasszonyhoz tartozó Csöngetmajort a kora reggeli óráktól elzárják a külvilágtól az erős szél által okozott hótorlaszok.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a közelben, Újudvar és Magyarszerdahely között egy autóbusz akadt el a hóban, a mentésén a tűzoltók dolgoznak.

A csütörtök este elkezdődött újabb havazás és a szél leginkább Nagykanizsa térségében okoz közlekedési problémákat. A nehezen járható utak miatt a megyében több helyen is elakadtak a kenyérszállító teherautók a hajnali órákban.

06:50 - Tizenkét útszakasz járhatatlan a Dunántúlon

Tizenkét útszakasz vált járhatatlanná hóátfúvás miatt a Dunántúlon, elzárt település ugyanakkor nincs az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken reggel.

Közleményük szerint a Dunántúlon csütörtökön este havazás kezdődött, először Vas és Zala megyében, majd Somogy délnyugati felén és Baranyában, emellett Győr-Moson-Sopron megyében is friss hó esett. A havazás - mivel hajnalra véget ért - önmagában nem okozna fennakadásokat, de ezekben a térségekben többnyire közepes vagy erős szél okoz ismét hófúvást, Sárvár környékén pedig viharos erejű széllökéseket is észleltek.

Az éjszakai csapadék és hóátfúvás miatt a főutak Vas megyében, valamint Csorna és Ajka térségében havasak, hókásásak, a letaposott hótól csúszósak. Délebbre Nagyatád és Szentlőrinc körül a főutak latyakosak. A mellékutak Vas és Zala megyében letaposott havasak, Baranya megye nagy részén, valamint Nagyatád, Csorna és Ajka térségében havasak, Pápa körül inkább jégbordásak, míg Kaposvár térségében latyakosak. A korábbi havazások nyomán Nógrád megyében hókásás, az északkeleti területeken pedig letaposott havas az alsóbbrendű utak burkolata.

Hófúvás miatt lezártak egy utat a Zala megyei Újudvar közelében

Az Útinform 5 óra 30 perckor kiadott jelentése alapján Zala megyében hóátfúvás miatt le kellett zárni az Újudvar és Gelse közötti mellékutat, míg Győr-Moson-Sopron megyében a Kapuvár és Bősárkány, a Páli és Vadosfa, a Páli és Vág, a Vica és Magyarkeresztúr, az Acsalag és Maglóca, az Újkér és Iván, a Gyóró és Mihályi, a Himod és Kisfalud, a Dénesfa és Répceszemere, a Cirák és Beled, valamint az Iván és Simaság közötti mellékutat.

Hóátfúvás nehezíti a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös úton Kapuvár és Pereszteg, valamint Kóny és Kapuvár között, a 84-esen Sopronkövesd és Nagycenk, a 86-os úton pedig Bősárkány és a megyehatár, továbbá Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között. Vas megyében Szombathely és Sárvár térségében is több útszakaszon vannak hóátfúvásos szakaszok, a legnehezebben a Csepreg és Tormásliget, valamint a Söpte és Salköveskút közötti út járható.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a saját gépein kívül a bérelt járműveket is az utakra rendelte, így több száz munkagép dolgozik az utak járhatóvá tételén, a nagy erejű szél azonban folyamatosan visszahordja a havat az utakra. Igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után tud a közútkezelő végezni - emelik ki a közleményben.

Arra kérik a közlekedőket, hogy az érintett térségekben egyelőre ne induljanak útnak. A Dunántúl több területén is téliesek az útviszonyok, ezért azt kérik az autósoktól, hogy fokozott figyelemmel megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek, csak a téli közlekedésre jól felkészített gépjárművekkel közlekedjenek, tartsanak maguknál hóláncot és mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolás miatt késnek a vonatok a győri vasútvonalon

A Budapestre tartó Borostyánkő-Brennberg InterCity Tatabánya és Tata között gázolt halálra egy… Tovább olvasom