Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Hamarosan elkészül a komáromi elkerülő út

Januártól jelentősen csökken Komárom belvárosának gépkocsi forgalma, mert átadják a várost délről elkerülő, közel négy kilométer hosszú útszakaszt - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-t.

A szervezet közleménye szerint az óránként 90 kilométeres sebességre tervezett, kétszer egy forgalmi sávos új elkerülő út műszaki átadása november 30-án kezdődik. A beruházás egy kisajátítási eljárás elhúzódása miatt fél éves késedelmet szenvedett.

Az útpálya legnagyobb része 9 méter magas töltésen halad. A beruházás megvalósítása során három híd készült el, a munkálatokhoz több környezetvédelmi beruházás is kapcsolódott, 4,6 hektáron telepítettek cserjeerdőt.

A nyomvonal az 1-es és a 13-as utat köti össze, így az ipari park teherforgalma a belváros érintése nélkül érheti el az M1-es autópályát. Egy korábbi forgalomszámlálás adatai szerint Komáromban az 1-es úton naponta 12.000-14.000 jármű megy keresztül, ezek nagy része kamion.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg, a támogatás összege több mint bruttó 1,9 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatása.

Az elkerülő út nyomvonalának kijelölésénél figyelembe vették, hogy Komárom és Komárnó között a két ország közös Duna-hidat építene, amelynek tervei már elkészültek. Ez az út vezetne az új hídra, ami a két város ipari övezeteit kötné össze és lebonyolítaná a teherforgalmat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkerüli Kisbért és Ászárt a 81-es út

A tervek szerint új nyomvonalon építik meg a 81-es út Kisbért és Ászárt elkerülő szakaszát, valamint egy kapcsolódó körforgalmú csomópontot. Tovább olvasom