Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Halálra gázolt két idős kerékpárost a vonat Balatonlellén

Két idős német állampolgárt, egy férfit és egy nőt gázolt halálra a vonat szerdán a balatonlellei vasúti átjáróban.

A helyszínelésre érkező rendőrautó Fonyódon karambolozott, a balesetben hárman könnyebben megsérültek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a két német állampolgár a gyalogosok számára fenntartott átjárón tolta át kerékpárját, amikor egyikük a vasúti síneken elesett.

A másik megpróbálta felsegíteni, de a közben odaérkező vonat mindkettőjüket halálra gázolta.

Karsay Kornél, a rendőrség ügyeletes szóvivője az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a fonyódi kapitányságról a vasúti szerencsétlenséghez helyszínelni siető, megkülönböztető jelzést használó rendőrautó összeütközött egy parkolóból kihajtó autóval Fonyódon.

A balesetben két rendőr és a másik autó sofőrje könnyebben megsérült. Azt vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy ki okozta a karambolt.

A baleset miatt jelentősen késtek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon. A Mávinform közleménye szerint a Nagykanizsára tartó, gázoló vonaton nem sérült meg senki.

A két kerékpáros a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére, a csapórudat megkerülve ment a sínekre.

Korábban írtuk

Halálra gázolt két idős kerékpárost a vonat Balatonlellén nem sokkal szerda dél előtt.

A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon utazók jelentős késésekre számíthatnak.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy a mentők már csak az idős házaspár halálát tudták megállapítani a helyszínen.

A Mávinform közleménye szerint a Nagykanizsára tartó vonaton nem sérült meg senki. A baleset a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon, Balatonlelle-felső és Balatonboglár között, Balatonlelle megállónál történt. Mint írták: a két kerékpáros a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére, a csapó rudat megkerülve hajtott a sínekre.

A rendőrségi helyszínelés idejére a pályát lezárták. A gázoló vonat csak ezt követően, nagyjából kétórás késéssel tud továbbmenni Nagykanizsára. Balatonszemes és Balatonboglár között pótló buszok szállítják az utasokat. A buszátszállások miatt délután kettőig félórás késések várhatók - írta a Mávinform.

Olvasóink írták

  • 2. Star-Spangled 2011. augusztus 03. 18:44
    „Szokasos napi menu,sorompo! Holnap zebra! Hetvegen 85-s frontalisan! Aztan kezdodik elolrol!!!!!”
  • 1. Madarász 2011. augusztus 03. 14:14
    „Mi a frász van mostanában az emberekkel? A sorompó nem a bosszantásunkra és nem dísznek van!

    Egyik nap a Sikátorra tartó vidéki busz a már mozgó sorompó mellett húzott át a szabadhegyi átjáróban. Pár perc nem a világ, ki lehet azt várni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres rablás: kommandósnak öltözve fosztották ki a vállalkozót

Kommandósnak öltözve rabolt ki három férfi egy balatonfüredi vállalkozót, akinek a lakásából több millió forintot vittek el. Tovább olvasom