Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Halálos baleset az M1-esen - kamion és személyautó ütközött

Frontálisan ütközött egy Győr irányába tartó bolgár kamion és egy személyautó szerda hajnalban az M1-es autópályán, Bicske térségében; a személykocsi vezetője a helyszínen meghalt, a kamionos súlyosan sérült.

Az autópálya 34 és 38 kilométer közötti szakaszán kiépített terelés van. A 37-es kilométernél a Budapest felé tartó személyautó eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, s frontálisan ütközött a Győr irányába tartó kamionnal - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ütközés erejére jellemző, hogy a személykocsi háromnegyed része szinte eltűnt a vashulladékot szállító kamion alatt - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

A személyautót vezető férfi a helyszínen életét vesztette. A kamionos kiesett a járműből, ráborult a vezetőfülke, és összeroncsolta a lábát. A súlyosan sérült sofőrt a mentők a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.

A balesetet szenvedett gépkocsik a vízelvezető árokban állnak, így azok nem, de a bámészkodók lassítják a forgalmat az érintett útszakaszon.

Olvasóink írták

  • 16. Imcsi 2010. július 08. 15:32
    „A 60-40-re nem a terelésen gondoltam, hanem az átvezető szakaszon, amikor átmész az egyik útpályáról a másikra!”
  • 15. lolita 2010. július 08. 06:43
    „Autopalya!Nemreg Peströl Siofokra mentünk es a vezetesi stilus katasztrofalis volt,ugyanis senki ,vagyis nagyon kevesen tartottak be a követesi tasvolsagot ami nagyon is problemat okozhat ,na meg a haromszögu veszejjelzögombot sem nyomjak meg hiszen az ezert van hogy a mögöttünk levöket figyelmeztessük.”
  • 14. mauz 2010. július 07. 21:35
    „Éppen arra mentem ma reggel fél 9 körül.

    - Nem kamionos volt a hibás, mert a szembejövő (Győr felé haladó) sávban haladva, a terelés közben ment a szembejövők közé a (Bp felé tartó) személyautó.
    - Terelésen nincs 40-es tábla, 60 a minimum. Egyébként tőlünk nyugatabbra inkább a 80 a gyakori.
    - Az autó a B-oszlopig összetörött. Nagy csattanás lehetett.

    A többit majd kiderítik a rendőrök.”
  • 13. hard 2010. július 07. 20:11
    „hát 11 körül vagy 8km-es volt a sor. Szerencsére csak szembe láttam. A kamionosok meg szarjanak sünt, mert ha betartom a 60-at jön a seggemben fél méterre. Rá is vonatkozik az a k. tábla.”
  • 12. Mankapunka 2010. július 07. 18:00
    „Imcsi

    Egy villantás a Vigyázat megyek,a kettő és annál több az elsőbbség lemondása.”
  • 11. buggyant 2010. július 07. 17:35
    „Imcsi, nem volt 40!!! csak 80-60.... én úgy emlékszem. Szerintem 40 nem volt.”
  • 10. Imcsi 2010. július 07. 14:50
    „4.: "...el is veszem picit a gázt, netán villantok is neki,hogy mehessen"
    Rossz magyar szokás, ugyanis a fénykürt nyugaton pont az ellenkezőjét jelenti: vigyázz (félre) mert jövök!”
  • 9. Imcsi 2010. július 07. 14:47
    „1!: "Ráadásul olyan hirtelen ívű (szerintem) a terelés, hogy ezen a cikken nem lepődtem meg. "
    Ezeken a helyeken nem véletlenül van kint a 80-60-40 sebességkorlátozás, de hát akit ez hidegen hagy, az sajnos néha így jár!”
  • 8. Zekker 2010. július 07. 12:36
    „Túl van terhelve a két sávával az M1-es.
    Hiányzik egy harmadik sáv a teljes hosszában.
    Már tervben van?
    Bár azt is használni kell tudni...”
  • 7. Mankapunka 2010. július 07. 12:29
    „www0325

    Nézz utána,hogy 15 perc vezetésiidő túllépés mennyi büntit von maga után.”
  • 6. kizso 2010. július 07. 10:42
    „Megnéztem a videót! :) Érdekes! De valószínűleg nem volt véletlen amit csináltak. Azt,hogy miért kerültek oda a pályán nem lehetett tudni. Ők sem jó dolgukban, szórakozásból szabálytalankodnak az biztos. (feltéve ha egy videóról beszélünk)”
  • 5. www0325 2010. július 07. 09:23
    „Youtube.com-on érdemes megnézni a dálnice vs kamion felvételt!
    Tisztelet a kivételnek, de a kamionosok közlekedése életveszélyes!
    Kizso biztosan van némi igazad a kamionosok munkáját illetően, tapasztaltabb lehetsz. Azonban lehet harcolni az idővel, meg minden, de mindenki ezt teszi! Csak akkor már miért harcol, ha mondjuk a negy siettségben, sávváltásban, elévágásban egy négytagú családot gyűr maga alá!Ajánlom figyelmedbe a fent említett videót!”
  • 4. kizso 2010. július 07. 09:07
    „buggyant 2010.07.07. 08:49
    Tényleg szoktak (pláne a román) de időnként mások is, elég hirtelenül kivágódni. De én úgy szoktam, hogy már amikor közeledek feléjük figyelem,hogy fogy e a távolság köztük. Ha nagyon fogy, akkor tudom,hogy ki fog jönni és már el is veszem picit a gázt, netán villantok is neki,hogy mehessen. Ő sokkal nehezebben fog vissza gyorsulni, mint én. (én is kis teherautóval járok egyébként) Egyébként amit én zokon veszek tőlük az az, amikor nem tudsz beljebb menni a kapaszkodó sáv végén, mert a belsőben folyamatos forgalom van és mintha az elfogyó sávnak volna elsőbbsége rám húzza. Holott semmi nem történne, ha 5métert még menne a kapaszkodó végén a leállóban. És bizony ilyen esetben azért sokszor akár 60-70km/ó sebesség különbség is van köztünk.
    Más téma, hogy a személy autósok közül szinte senki nem tudja ,hogy a kamionosok jóval hamarabb tudják ha valami akadály, baleset van az úton (CB rádió révén) és sokszor okkal lassítanak ezáltal lassítva mindenkit maguk mögött. Így kisebb az esély,hogy beleszáll valaki a sor végébe. (Én is hallgatom őket folyamatosan) :)))))))”
  • 3. buggyant 2010. július 07. 08:49
    „kizso, persze, biztos neked is van igazad, én csak saját gyér tapasztalataimból tudok merítkezni. Azt valóban nem néztem, hogy magyar vagy sem a kamion. Meg nem zavar az sem hogy előzgetik egymást, de amikor épp elkezdem mondjuk a 3ast előzni, az utolsó meg villant kettőt az indexszel és már kinn is van előttem, az azért eléggé bosszantó tud ám lenni. Meg ijesztő. Hiányzik a biztonság a vezetésben. Félreértés ne essék, nem a kamionosok szidása volt a célom, hisz biztos nekik is megvan a munkájuk hátulütője, harc az idővel, kilométerekkel stb. Viszont ekkora járművel sokkal nehezebb lehet szerintem manőverezni már tömegénél fogva is, ezért kellene meggondolni ezeket a hirtelen sávváltásokat.”
  • 2. kizso 2010. július 07. 08:31
    „buggyant 2010.07.07. 08:12
    Én elég gyakran járom a BP-Tatabánya vonalat.. Annyira azért nem gáz ahogyan írod. A kamionosokat pedig meg lehet érteni. Több ezer km-t megy és nagyon nem mindegy neki,hogy a megengedett 90 helyett 70-nel kell e mennie sok km-en át. Sokszor azon múlik, hogy otthon alszik-e vagy valahol egy parkolóban. És ügyebár a vezetési idejét is be kell tartania. Egyébként nagyon sokszor nem másik kamiont, hanem nagypapát, nagymamát, vagy csak nagyon ráérős vagányt (aki annyira ráér éppen, hogy nem zavarja amikor kamion sort húz maga után hiszen nem előzhetnek az előzni tilos miatt. Vagánykodni mellesleg inkább a román, szlovák, ukrán kamionosok szoktak. A balesetek fele valószínűleg román okozós. A magyar kamionosok is szidják őket. Személy autóval pedig mi könnyen tudNÁNK!!! toleránsabbak lenni velük egy előzésnél például. De nem vagyunk azok. Hanem ÉN ÉN ÉN! Előre, mindenen át! No ez jellemző ránk és a közlekedési morálunkra is, ahogyan minden másra is. Szóval a közlekedési morálhoz javában hozzátartozna, hogy a kamionos is haladhasson. Sok időre nem tart fel, neki viszont sokat számít. Valahogy érdekes módon napi szinten látom,hogy a magyar odalép, nehogy kiférjen a kamionos, a német meg elveszi a gázt, utána úgyis vissza gyorsít aztán kb.. fél perccel fog később haza érni.”
  • 1. buggyant 2010. július 07. 08:12
    „Múlt héten voltam Pesten. Nem járok gyakorta, évente 1-2 alkalommal, de az autópályán állandóan van valami terelgetés. Ráadásul olyan hirtelen ívű (szerintem) a terelés, hogy ezen a cikken nem lepődtem meg. Az autópálya állapota meg egyenesen siralmas. Toldozott-foltozott, nem tudom a gyakran arra járóknak mi a véleménye a minőségről de szerintem nagyon gáz. Meg a kamionosokkal is tele lett a hócipőm ezen az egy úton. Azért mert böszme a járgánya, miért kell ott menőzni? Egymást előzgetik, de mivel kicsi a sebességkülönbség, hát jó hosszan mennek egymás mellett. Hát valahol a béka segge alatt a közlekedési morál is... ez csak úgy mellesleg eszembe jutott. Ja, és tisztelet a kivételnek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verekedett, aztán megverték a roma fiút

Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a két férfi ellen, akik tavaly ősszel Zalaegerszeg közelében leszállítottak az autóbuszról, majd bántalmaztak egy roma fiatalt, de a fiatalkorú fiú ellen is vádat emelhet az ügyészség. Tovább olvasom