Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Gyilkosság Szombathelyen: Rendőrkézen a gyanúsított

Elfogták Budapesten azt a szombathelyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megölte édesanyját-

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombati közleménye szerint a férfit pénteken Budapesten, a XIV. kerület egyik panziójában fogták el a rendőrök. Amikor a BRFK munkatársai felszólították a fiatalembert, hogy nyissa ki szobája ajtaját, a férfi öngyilkosságot kísérelt meg.

A gyanúsítottat életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. Ellene a további eljárást a Vas megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogja lefolytatni.

Január 19-én 9 óra 40 perc körül érkezett bejelentés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, amely szerint Szombathelyen, a Károly Róbert utca egyik lakásában élő nő és fia egy hete nem ad életjelt magáról, a kopogtatásra, illetve csengetésre nem nyitnak ajtót. A bejelentést követően a kiérkező rendőrök megállapították, hogy január 12-re virradó éjjel a nőt több késszúrással megölték, és a 25 éves fia azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

A nyomozás során megállapították azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható az áldozat fia, aki ellen január 19-én adott ki elfogatóparancsot a Vas megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: egymilliárdba kerül a Torna-patak kotrása

A patak 25 kilométeres külterületi medrében 50 ezer köbméter vörösiszap rakódott le. Tovább olvasom