Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Görkorcsolya EK Tatabányán

Tatabánya ad otthont július 1. és 3. között a görkorcsolya Európa Kupa-sorozat egyik versenyének. A sportágban ilyen rangos esemény még nem volt Magyarországon.

"A döntésben nagy szerepet játszott a személyi feltételek mellett az elmúlt évek versenyrendezéseinek pozitív megítélése, valamint az, hogy Tatabányán megfelelő minőségű, szabványos pálya áll rendelkezésre" - mondta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Lugosi László, a Magyar Országos Görkorcsolyázó Szövetség (MOGSZ) elnöke.

Az Európai Görkorcsolyázó Szövetség idén indította útjára a versenysorozatot, és Magyarország olyan sportági nagyhatalmak mellett kapta meg a rendezés jogát, mint Hollandia, Belgium, Németország, Ausztria, Svájc és Olaszország. A tíz állomásból álló EK utolsó előtti fordulóját bonyolíthatja le Tatabánya felnőtt, junior A és B, továbbá kadett korosztályban.

"Várhatóan Európa minden országából érkeznek majd versenyzők, közöttük Európa- és világbajnokok, legalább 350 gyorsasági görkorcsolyázóra számítunk. Nem titkolt szándékunk, hogy 2014-ben Tatabányán junior Európa-bajnokságot rendezzünk, ennek ez jó főpróbája lehet" - nyilatkozta Kaszala Tamara, a MOGSZ főtitkára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Postást bántalmaztak egy szombathelyi lépcsőházban

Szombathelyen a Bem utcában lévő egyik lépcsőházban két, fekete szövet maszkot viselő ismeretlen… Tovább olvasom