Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Festékkel fújt webcím az MSZP és a Fidesz iroda falán

Ismeretlen tettes vagy tettesek éjszaka ugyanazzal a szöveggel festékkel lefújták a Fidesz zalaegerszegi irodájának bejárati ajtaját és külső falát, valamint az MSZP Zala megyei irodájának falát - tájékoztatta szombaton a két párt az MTI-t.
A Fidesz közlése szerint a Kosztolányi utcai iroda falára egyméteres betűkkel egy weblap címét fújták. A Fidesz a rongálást a rendőrségnek bejelentette. Gyutai Csaba, a Fidesz Zala megyei elnöke az eset kapcsán az MTI-nek azt mondta: korábban már előfordult, hogy kővel bedobták az irodájuk bejárati ajtajának üvegét, de az elkövetőt nem találták meg.

Góra Balázs, az MSZP megyei irodájának vezetője az MTI-vel azt közölte: az Ady utcában található irodájuk bejárati ajtaja melletti falra, nagyjából 5-6 négyzetméteres felületre ugyanazt a webcímet festették ismeretlenek szombatra virradóra. Az elkövető vagy elkövetők az előtetőre is felmásztak, ahol a párt logóját is lefújták.

Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére a két párt nevének közlése nélkül annyit mondott: a két irodából érkezett bejelentés kapcsán rongálás miatt folytat eljárást a rendőrség. A zalaegerszegi pártirodák falára festett webcímen nincs elérhető honlap.

Olvasóink írták

  • 7. kenyeres 2010. január 17. 17:12
    „HA A KRÉMJÉNEK A HARCA ILYEN PRIMITÍV, MILYEN A SÜRŰJE, és eazek akarnak valamit a néptől, hát egyik, se kerüljön posztra, mert már bizonyítottak gerinctelenségből, ellehet húzni, vagy a dutyiba, mert mind odavaló!

    Tehát marad a harmadik, aki még nem volt, mert ezek szóba sem jöhetnek...hallottátok Győr város népe, jön a szavazás! Ezeknél rosszabb már nem jöhet, csak jobb...ik!”
  • 6. gjozsi88 2010. január 16. 16:20
    „Még nem...!”
  • 5. AHA 2010. január 16. 15:14
    „gjozsi88
    A lényeg,hogy ti már csak a múlt vagytok!
    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))”
  • 4. gjozsi88 2010. január 16. 14:09
    „Az a lényeg, hogy gyáva emberek, primitív módon kommunikálnak, ezzel másoknak kárt okoznak!!!!
    Ez lesz a jövő???”
  • 3. AHA 2010. január 16. 13:58
    „http://politikaiforum.magyarpartok.hu/valasztas/szavazz-ervenytelenul!-valtozas-org/?action=printpage

    csak Csetneky-nek!”
  • 2. AHA 2010. január 16. 13:48
    „www.valtozas. org

    de nem lehet megnyitni! infót lehet róluk találni ha akarsz.”
  • 1. Csetneky 2010. január 16. 13:29
    „Mi a pontos szöveg, amit a falra fújtak? Az lenne a lényeg, nem?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos balesetek a köd miatt

Enyingnél három autó ütközött a jeges úton, egy ember meghalt. Sárkeresztúrnál a köd miatt későn vett észre egy helyszínelést egy autós, utasa meghalt. Tovább olvasom