Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 13°C | 20°C Még több cikk.

Ezt észlelték olvasóink - Földrengés Győrben és környékén

Mezőörs, Adyváros, Biatorbágy, Győrság: több olvasónk e-mailben írta meg a kisalfold.hu-nak, amit a földrengéskor tapasztalt.

"Mezőörsön is elég jól érezhető volt a földrengés! Megmondultak a poharak és az edények a szekrényben!"

"Biatorbágyon is lehetett érezni a főldrengést. a szekrények meg mozdultak a falak remegtek, a szomszédok is érezték."

"Győr Marcalváros I. egyik tízemeletes épületében a 8. emeleten 18:44-kor olyan jeleket tapasztaltam, amelyek földrengésre utalhatnak. Az egész lakás enyhén rázkódott, a tárgyak elmozdultak a helyükről, az ásványvizes palackban is mozgott a víz."

Szombati földrengés a twitteren >>
"Először azt hittem az asztal mozdult odébb és azért rezgett a lámpa, de cimborám hívott, hogy Győrújbaráton érezték (ott még a lámpa is  bemozdult), állítólag Balaton környékén, Székesfehérváron és Komáromban is érezni lehetett."

"18 óra 40 perckörül földrengést érzékeltünk Mezőörsön. Anyagi kárrol nincs tudomásunk."

"Kisebb földmozgást éreztünk Adyvárosban. Meg mozdultak a bútorok."

"18 óra 43 perckor Marcalváros I. - ültem a szobában és érezni lehetett valósággal, hogy megmozdult a föld, nemcsak az alattam lévő szék de a szobában több tárgy is megmozdult, kisebb morajlással egybekötve az idő tartama 2-3 másodperc volt, kicsit ilyesztő érzés, reméljük nem teljesül be a megjósolt jövője a földnek?"

"Győrságról az imént olyan érzésünk volt mintha földrengés lett volna a poharak összekoccantak a szekrényben a talaj illetve a falak megremegtek még az ágyon is lehetett érezni" - írta a földrendés után néhány perccel olvasónk.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. tamas654@gmail.com 2011. január 31. 19:12
    „Mint a hírekben hallottuk komolyabb kár a 6-os földrengésnél keletkezhet a panelházakban.Egyébként egy családi házból előbb kimenekül az ember mint a 7-8-9-10. emeletről már ha nagyobb földrengés is lenne egyszer valamikor.”
  • 56. tia0905 2011. január 31. 13:37
    „Mankapunka

    No koment!!”
  • 55. Mankapunka 2011. január 31. 13:18
    „borsodi

    Igen, eléggé bénán álltok hozzá a dologhoz.”
  • 54. borsodi14 2011. január 31. 08:47
    „Mankapunka

    Senki sem dramatizálja túl a helyzetet és senki sem idegbeteg! Nézz magadba egy kicsit légyszi!!!!!!
    Többünknek halálfélelme volt mikor azt a szörnyű kb. 2-3 percet átéltük.
    Ezek szerint az a több ezer ember idegbeteg lenne aki érezte a földrengést? Mond neked nincs semmi más dolgod mint itt kritizálni mindenkit? Ember gondolkodj már!!!!
    Ja és egy kis finomság..."annyira túldramatizáltam a helyzetet" hogy az udvaromba lévő gáz főnyomó szerkezetét szétnyomta a rengés.
    De Te csak aludj tovább jó mélyen a 30 éves ágyadon!”
  • 53. Mankapunka 2011. január 30. 23:58
    „Túra

    Én miért nem éreztem,pedig egy lassan 30 éves ágyon feküdtem,és én is az RTL Híradót néztem,és nem volt semmi extra.

    Vagy inkább az idegbetegek dramatizálják megint túl a helyzetet???”
  • 52. zotya975 2011. január 30. 19:12
    „Bizony sok vas van bennük, csak mivel a karbantartást általában hanyagolják a hézagokból kiesett gumicsíkokat nem pótolják azok a vasakat már több évtizede korrodállja a víz.”
  • 51. Túrabakancs 2011. január 30. 18:12
    „Én már többször olvastam szakemberek írását, melyben megerősítették, hogy
    földrengés esetén a panelházak a legbiztonságosabb épületek közé tartoznak.
    Károk nagyok keletkezhetnek bennük, viszont a rengeteg vasnak köszönhetően
    amik be vannak építve a betontömbök közé, nem engedik hogy az épület teljesen
    összedőljön.
    Barackos! A panelháznak is vannak veszélyei, de inkább legyen 100-évente egy kisebb
    földrengés ami a frászt hozza az ott lakókra, mint egy családi ház valahol a város
    peremén, amit esetenként évente min. kétszer elönt a bel ill. a talajvíz. Ez egy sokkal
    reálisabb veszély mint a földrengés.
    Én egyébként a híradó közben kb. 4-8-másodperces szédülést éreztem, nem tudtam
    mire vélni ezt a helyzetet.. /Nem iszom alkoholt/ A kanapé is mintha előre-hátra
    kilengett volna. Utólag így is történt.”
  • 50. Barackos 2011. január 30. 17:13
    „Azoknak akik nekem írogatnak.
    1- felsőfokú építész diplomával rendelkezem.
    2- a sok kis doboz effekt lehet kártyavár is!
    3- nem szoktam barackozni !
    4- továbbá mindenki magához mérten lehet csak okos................................................................”
  • 49. peet2 2011. január 30. 17:05
    „Bakker Én meg azt hittem hogy a pia miatt éreztem csak .Lehet hogy be se voltam rugva? Köszönö néked
    "földrengés" Remélem máskor is jössz.”
  • 48. Mankapunka 2011. január 30. 16:52
    „Marcal 2-n meg csak a pici morajlást volt,semmi extra,mint ahogy itt írják.

    Itt nem rengett semmi, 500 méterre meg majd beszarnak???”
  • 47. szoljbenekik 2011. január 30. 16:47
    „Barackos, én is szentiváni vagyok, és bizony lehetett érezni, nagyon is!”
  • 46. gazdagne 2011. január 30. 15:02
    „Én Rábatamásiban lakom és ott is észlelhető volt,igaz akkor még nem tudtam mi az.Ültem a számítógép elött és egyszer csak el kezdett mozogni a szék.A tv.ből értesültem hogy földrengés volt.”
  • 45. borsodi14 2011. január 30. 14:56
    „Könnyen beszélnek azok akik semmit sem észleltek az egészből!!!! Mi nagyon megijedtünk az ágy elindult alattunk és a csillár is mozgott. Győrben csak néhány helyen volt észlelhető.
    Megint megy az ész osztás!!!! Ennek most semmi köze ahhoz hogy ki milyen házban lakik vagy milyen építőipari munkát végzett.....
    Ébresztő hozzászólók! Bárkit érhet baj!”
  • 44. zotya975 2011. január 30. 14:29
    „Hát tény és való ha valaki profi az építőiparban az már rég külföldön(nyugaton) van. A 800-900forintos órabér(persze minnimálbér+a többit kézbe) nem versenyezhet a 8-10 Euróval. Nálunk most annyira a béka segge alatt vannak a kivitlezői árak, hogy nem tudsz normális munkát végezni úgy, hogy még nyerjél is a munkán. Az új lakásárak persze ezt nem tükrözik, de a haszon elvész az alvállakozók rengetegében. Sok a cég, kevés a munka mennek az árak alá a végén meg annyiért vállalják a munkát, hogy azért a pénzért simlizni kell, szar munát végezni. A megrendelőnek meg hiába magyarázod, hogy te 5 millióval többért de normális csinálod meg a házát, csak az árat nézi mindenki. Aztán ha pár év mulva repednek a falak, potyog a vakolat a cég aki csinálta már úgyis a habokban.”
  • 43. Pofátlan 2011. január 30. 14:11
    „Semmit sem lehetett érezni a rengésből Szigetközben.
    Mutatnak a tévében pár repedést a házakon, s lehet majd adakozni.
    1985-ben a Berhida rengés után kötelezően kellett adakoznunk is iskolában, persze azt mondták hogy önként adakoztunk.”
  • 42. szlaci 2011. január 30. 13:10
    „Én Sáráson lakom,de szerencsére én semmit nem vettem észre a tegnap esti földrengésből.
    Ha nem mondják vagy irják akkor el sem hittem volna.”
  • 41. piroskaésabarkasz 2011. január 30. 13:06
    „29!Inkább egy Ózdi panel,mint Cserók...”
  • 40. HarconaMarcos 2011. január 30. 12:16
    „Zotya, valószínűleg nem a legmagasabb műszaki színvonalon oldották meg a feladatokat, az biztos. Az is biztos, hogy a mai építőmunkások semmivel sem megbízhatóbbak. Magánházak építésénél is csak az k@rnak el, amit lehet - tapasztalat. (Tisztelet a kivételnek, de a többség nem azért lesz építőmunkás, mert ő volt a legjobb tanuló és/vay a legtehetségesebb az isiben.) Amit pedig már írtam is, az elmúlt években épült társasházak valószínűleg messze alulmúlták még a panelek kivitelezését is. Nna, ha baj lesz, akkor inkább panelben lennék, mint egy olyan vállalkozó által megépített házban, akit azon kívül semmi más nem érdekelt, mint hogy a legnagyobbat kaszáljon.”
  • 39. _Ria 2011. január 30. 12:16
    „Hát nem tudom, b.....sszus! Lehet, hogy én vagyok hülye, de én aztán semmit nem éreztem Mosonmagyaróváron, kedves Diner. Feküdtem a kis ágyamban, néztem a tévét, de semmi......”
  • 38. zotya975 2011. január 30. 12:09
    „Nehezen tudom elképzelni hogy a cocializmusban az egyik 5 éves tervben kapkodva összehányt panelházaknál figyelembe vették volna a földrengést mint biztosnsági tényezőt Magyarországon. Szerintem inkább a szerencsének köszönhető, hogy a beázástól korrodálló vasszerkezetű panelokat eddig nem érték ilyen hatások.”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

GPS-alapú túraútvonalak a Keszthelyi-hegységben

Navigációs berendezésekkel is igénybe vehető új útvonalakat, valamint kincskereső (geocaching)… Tovább olvasom