Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Európai uniós forrásból kutatják a Balatont

Európai uniós forrásból kutatják a Balatont és annak déli vízgyűjtő területét a Kaposvári Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének szakemberei.
A mintegy kétéves projektre az egyetem és konzorciumi partnere 406,5 millió forint pályázati támogatást nyert el. Az emberi tevékenység környezeti hatását, valamint az ezekkel összefüggő társadalmi konfliktusok komplex vizsgálatát célul kitűző programot szerdán mutatták be a Kaposvári Egyetemen. Sitányi László, a projekt vezetője az Európai Unió által száz százalékban támogatott kutatásról szólva elmondta: a Balaton déli partján ez lesz az első ilyen jellegű komplex vizsgálat, melyben 72 kutató vesz részt.

A most indult és 2015. január 31-én befejeződő projekt újdonságaként említette, hogy a természeti és társadalmi kutatócsoportok eredményeinek felhasználásával - amellett, hogy azok külön is elérhetőek lesznek - egy társadalmi és környezeti információkra egyaránt támaszkodó, az adott térséget leginkább leképező rendszert dolgoznak ki. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: a felsőoktatásnak szüksége van a kutatásokra, s külön öröm, hogy ezek között megjelenik a Balaton is. Fontos és felelősségteljes feladatra vállalkoznak a projektben résztvevő szakemberek - hangsúlyozta a rektor, aki úgy vélekedett, hogy a kutatás eredményei akár az egyetem képzésébe is beépülhetnek. Vörös Lajos, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tanácsadója, a kutatás természettudományi vezetője az ezredforduló előtti és az azt követő kutatásokról szólva rámutatott: míg korábban a Balaton vízminőségére koncentrálódott, az utóbbi években már a part menti területekre tevődött át a kutatás.

A most indult projekt e kettőt ötvözi, azaz egyidejűleg vizsgálják a Balatont és a déli part vízgyűjtő területét - mondta, hozzátéve: cél a természet és a társadalom közötti kapcsolat jobb megértése. Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke felidézte: a Balatonnal kapcsolatos komplex vizsgálatot utoljára 1891-ben a Magyar Földrajzi Társaság indított, Lóczy Lajos vezetésével, ami 30 évig tartott, és eredményeit 32 kötetben tették közre. Vélhetőleg a mostani kutatás eredményei is képesek lesznek kitenni ennyit, tekintettel arra, hogy a természeti jelenségeket, a környezetvédelem kérdéseit, a turizmus lehetőségeit, társadalmi és szociológiai kérdéseket is vizsgálnak - jegyezte meg a közgyűlés elnöke. A megye új feladatköre kapcsán elmondta: készítik a megye területfejlesztési koncepcióját, amelyben a Balaton is kiemelt helyet kap. Ezért is rendkívül fontos "mankó" lehet ez a kutatás, amely reményei szerint "előrelépést, megélhetést és boldogulást hoz a Balaton partján és környékén élőknek"- tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csokoládénapok Veszprémben

Három napon át harminc kiállító vezeti be a látogatókat a csokoládékészítés rejtelmeibe,… Tovább olvasom