Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Esztergomi Fidesz: Tétényi Éva rombolásának első felvonása lezárult

Július 29-én a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság lezárta a Tétényi Éva által elindított adósságrendezési eljárást.

Az esztergomi Fidesz-KDNP frakció közleménye:

"2011. július 29-én a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság lezárta a Tétényi Éva által – a Képviselő-testület felhatalmazása nélkül – elindított adósságrendezési eljárást, melyet az azóta hatályba lépett adósságrendezési törvény szabályozása értelmében el sem indíthatott volna.

Az eljárás lezárultával azonban nem a fellélegzés időszaka tekint Esztergom polgáraira, hanem a csődeljárás részeként kötelező reorganizációs program, valamint a válságköltségvetés szűk, nélkülöző mezsgyéje.

Mint ismeretes az önkormányzatok 2006–2010 között a felelőtlen szocialista kormányzásnak köszönhetően ellehetetlenültek. Ennek ellenére Tétényi Éva polgármester az MSZP majálisán szónokolt, éppen az előtt a Gyurcsány Ferenc előtt, akinek miniszterelnöksége idején Esztergom és több, a jobboldal által vezetett megyei és települési önkormányzat szenvedett súlyos károkat.

A Fidesz-frakció november 18-i képviselő-testületi ülésen nem szavazta meg a csődeljárást - maga Tétényi Éva is tartózkodott - és többször kértük polgármester-asszonyt, hogy ne indítsa el az adósságrendezési eljárás, mert felmérhetetlen károkat okoz Városunknak.
Az adósságrendezési eljárás 246 napja bebizonyította, hogy Tétényi Éva meggondolatlanul, nem Esztergom Városa és választói érdekeit nézve, hanem öncélúan, politikai okok alapján hozta meg a döntését, melynek célja a rombolás, a Fidesz-KDNP frakció valamint az előző városvezetés tudatos lejáratása volt.

A felelőtlenül elindított csődeljárás következményeként egy olyan törvény által előírt reorganizációs kényszerpályára állította Városunkat, amely miatt a nem kötelezően ellátandó feladatok, a szociális jóléti intézkedések lehetetlenné váltak.

Tétényi Éva első 300 napjára, Reményik Sándor szavaival élve: „A gőg, a hitszegés, a csalfaság!" volt jellemző.

Polgármester-asszony az előző testületi ülésen 100 napot kért a Képviselő-testülettől, de lássuk be, 300 napig csak pusztított."

Olvasóink írták

  • 2. Mátyásfeketeserege 2011. augusztus 01. 23:06
    „A fidesz már befejezhetné a parádát mert már nagyon unalmas”
  • 1. rubeola 2011. augusztus 01. 22:39
    „Gyanítom, hogy "téglának" tették azt a nőt oda, csak, hogy romboljon, züllesszen. Sajnos sikerült.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feljelentéskiegészítést tett Oroszlány alpolgármestere

További, hetvenmillió forintos vagyoni károkozás ügyében tett feljelentéskiegészítést Oroszlány… Tovább olvasom