Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Eredményes volt a TÁMOP program

Sikeres és eredményes volt az Európai Unió támogatásával 2008-ban a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására meghirdetett, s az idén április végén záródó TÁMOP 1.1.2 program; a projektbe több mint 53 ezer embert vontak be a regionális munkaügyi központok - hangzott el a program eredményeit bemutató székesfehérvári záró konferencián kedden.
A programot eredetileg két évre tervezték, de az időközben kirobbant gazdasági válság miatt meghosszabbították, s a hátrányos helyzetűek mellett új célcsoportként bevonták a 2008. szeptember elseje után a munkahelyüket elvesztett álláskeresőket is - mondta el Rózsa Zoltán, a programot társfinanszírozó Európai Szociális Alap (ESZA) nKft. programvezetője.

A projekt megvalósítására először 26,04 milliárd forintot szántak, majd az összeget 53,041 milliárd forintra növelték. Egyebek között képzési, bérjellegű, kiegészítő, valamint a vállalkozóvá válást segítő támogatásban, illetve szolgáltatásokban részesülhettek a programba bekapcsolódók.

Lehetőség volt arra is, hogy minden régió kiválassza azt a célcsoportot, amelynek a támogatását szükségesnek tartotta.

A projekt sikerességét igazolja, hogy az egyéni programot teljesítők egyharmada elhelyezkedett, a 180. napon történt felmérés szerint közülük több mint 14 ezernek volt munkahelye. Képzésben 40 ezernél többen vettek részt, s több mint 40.700-an végeztek sikeresen.
Májusban újabb TÁMOP program indul a Közép-magyarországi régióban, illetve a felzárkózó, úgynevezett konvergencia régiókban. A közép-magyarországi programra 5 milliárd forint, a többi régióra mintegy 60 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője egyebek között arról tájékoztatta a konferencia mintegy 100 résztvevőjét, hogy a májusban újrainduló TÁMOP programban kiemelt figyelmet fordítanak majd a hátrányos helyzetű álláskeresők közül az 50 év felettiek foglalkoztatásának támogatására.

A Közép-dunántúli régióban mintegy hatezer álláskeresőt vontak be a TÁMOP programba, 12 százalékkal többet az eredetileg tervezettnél. Közülük ezernél többen voltak a 25 év alattiak, 900-nál többen az alacsony iskolai végzettségűek, s 609-en az 50 éven felüliek - mondta el Pákozdi Szabolcs, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője az MTI-nek.

A program sikerét igazolja, hogy az egyéni projekt 180. napján a TÁMOP-ban résztvevők 63 százalékának volt munkahelye.

A május elsején induló újabb projektbe 2800 álláskeresőt akarnak bevonni, közülük 1200-at képzéssel szeretnének szakmához, illetve munkához juttatni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tétényi: vége a demokráciának Esztergomban

A város Fidesz-frakciója a polgármester nélkül tartott ülésen fogadott el egy adósságrendezési tervet, a polgármester által javasolt tervet később a tárgyalásig sem engedték eljutni. Tovább olvasom