Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Előzetesben a dunántúli sorozatbetörésekkel gyanúsított trió

Előzetes letartóztatásba került szombaton Zalaegerszegen három férfi, akiket öt társukkal együtt az egész Dunántúlra kiterjedő sorozatbetörések kapcsán vettek őrizetbe.
Csütörtöki elfogásukkor egy rendőr hat célzott lövést adott le a gyanúsítottakért érkező és a rendőröket veszélyeztető autóra. A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a szombati tárgyaláson az összebeszélésre, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyére tekintettel három gyanúsítottal szemben rendelte el az előzetes letartóztatást.

A végzés nem jogerős, a gyanúsítottak, illetve védőik elsődlegesen szabadlábra helyezésért, másodlagosan lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséért fellebbeztek - közölte Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A zalai rendőrök egy sorozatbetörő társaság tagjainak elfogása érdekében intézkedtek szerda estétől, s akciójuk során összesen nyolc embert - köztük egy nőt - fogtak el, és három autót foglaltak le.

A többszörösen büntetett előéletű tagokból álló kaposvári társaságot azzal gyanúsítják, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen, valamint Zala megyén kívül Székesfehérváron, Mosonmagyaróváron, Tapolcán és Várpalotán is több tucatnyi családi házba és sorházba törtek be, aranyékszereket és készpénzt zsákmányolva.

Az elfogásukra tett intézkedések során csütörtök hajnalban egy zalaegerszegi áruház parkolójában az egyik gyanúsított kocsijával tolatva egy rendőrt az út menti fához akart szorítani, mialatt a másik egyenruhás kinyitotta az ajtót, hogy megállítsa őt. Ez utóbbit egy gyors gázadással elsodorta, miközben a harmadik rendőr a bal első kerékre hat célzott lövést adott le.

A menekülő autósnak és két utasának - köztük a nőnek - sikerült elhagynia a helyszínt, de alig egy órával később a rendőrök Nagykanizsán feltartóztatták a kocsit, amelynek szétlyuggatott kerekét közben le is cserélték. A rendőröket veszélyeztető és ezért hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított - korábban hasonló eset miatt el is ítélt - autóvezető esetében az ügyészség ugyancsak indítványozta az előzetes letartóztatást.

A pénteki tárgyaláson a bíróság nem jogerősen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a férfi ellen azzal az indokolással, hogy a bűnismétlés veszélye fennáll, de a szökés, elrejtőzés veszélye nem. Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken elmondta: az ügyben elfogott nyolc ember közül a további négy szerepének tisztázása még folyik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem mozdítja meg az osztrák vásárlókat a gyenge forint

Sopronban és Fertődön sem vásárol több osztrák a forintgyengülés miatt, a győri Árkád szlovák… Tovább olvasom