Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Demonstrálók fogadták a megyebálra érkezőket: ételosztás kint, mulatság bent

Száz tüntető és háromszáz ételért sorban álló fogadta szombaton este a vasi megyebálra igyekvő vendégeket Szombathelyen.
Száz tüntető és háromszáz ételért sorban álló fogadta szombaton este a vasi megyebálra igyekvő vendégeket Szombathelyen.

A Vasi Érdekvédők Szövetsége (VÉSZ) által szervezett békés demonstrációt a megyei vagyon államosítása, valamint a demokratikus intézményrendszer lebontása elleni tiltakozásnak szánták - mondta el az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának Kiss Zoltán, a VÉSZ egyik vezetője. A vasi érdekvédelmi szövetségnek több civil szervezet és szakszervezet, például az MSZOSZ és a Liga helyi szervezete is tagja.

A parlamentben az utóbbi időben beterjesztett "rengeteg eszement" egyéni képviselői indítvány szerintünk súlyosan sérti a népképviseleti elvet - közölte Kiss Zoltán. Hozzátette: nem a megyebállal van bajuk, de úgy érzik, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a megyei elitnek nem kellene mulatoznia. "Azért vagyunk itt, hogy érezzék, most már nincs meg az a kétharmados támogatás, ami alapján eddig ezt a törvényalkotó gőzhengert működtették" - hangoztatta.

A megmozdulás szervezője elmondta: demonstrációjukon két ellenzéki párt, az MSZP és az LMP több helyi politikusa is megjelent.

A demonstrálók szilveszteri trombitákat fújtak, kereplőkkel csaptak zajt és kormányellenes jelszavakat skandáltak, "Orbán, takarodj", "Bóvli ország, bóvli kormány", valamint "Azori" feliratú táblákat tartottak a magasba.

A demonstráció helyszíne mellett egy furgonból az MSZP helyi szervezetének aktivistái osztottak tartós élelmiszereket és meleg ételt, lencsefőzeléket tarjával.

Czeglédy Csaba, az MSZP városi önkormányzati frakciójának vezetője az MTI-nek elmondta: az ételosztást a helyi roma kisebbségi önkormányzattal közösen szervezték, előzetesen 350-400 ételjegyet osztottak ki a rászorulók között. Szerinte most erre van szükség, és nem a bálozásra.



Olvasóink írták

  • 3. dunnyuska 2012. január 07. 22:16
    „Fortuna54!

    Úgy látszik te közel vagy a húsosfazékhoz, és nem kell beállnod az egyre sokasodó lecsúszó szerencsétlen közé.”
  • 2. 621 2012. január 07. 22:04
    „És a kabarécsinálókhoz még a heJ(!)esírást is smit írjak alá szinten űzők is csatlakoznak...!!!!”
  • 1. fortuna54 2012. január 07. 21:21
    „Ha valaki bálozni akar,mért nem teheti?Amind látni lehet M.országon már hobizás lett a tüntetés.Az mszp.pedig uszító pártá változott,és csinálja a kabarét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba három gyereket

A tűzoltókat reggel 6 óra 47 perckor értesítette telefonon a gyermekek édesanyja, aki a reggeli… Tovább olvasom