Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Cipő emlékére: jelbeszédes tánc Sümegen

Jelbeszédes tánccal emlékeznek Cipőre, azaz Bódi Lászlóra, a Republic együttes hétfőn meghalt alapítójára, énekesére, dalszerzőjére Sümegen.
 
A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész emlékére a sümegi Broadway tánccsoport elkészíti A csend beszél tovább című Republic-dal jelbeszédes változatát, a próbákat a hétvégén kezdik - mondta Oláh Tamás, a csoport koreográfusa és vezetője kedden az MTI-nek.

A 22 főből álló társulat a jelnyelvre, jelelésre építi a mozgást és a koreográfiát, munkájukat jeltolmács segíti. Oláh Tamás elmondta, hogy amikor tegnap este értesültek a szomorú hírről, azonnal összefogtak, hogy méltó módon állítsanak emléket Cipőnek.

A Republic frontembere kötődött a Veszprém megyei városhoz: a zenekar több jótékonysági koncertet adott Sümegen, legutóbb 2011 augusztusában a tolószékbe kényszerült Kovács Péter külföldi gyógykezelésének támogatására - közölte Tisler Anna, a sümegi önkormányzat médiafelelőse az MTI-vel. Hozzátette: idén augusztusra újabb fellépést terveztek a városban, ahová korábban Cipő magánemberként is többször eljött.

"Csendes, szerény, mindenkivel barátságos ember volt, a város ezzel a tánccal emlékezik rá".

A sümegi Kisfaludy Művelődési Központban négy éve működő, középiskolásokból álló tánccsoport már készített a világon egyedülállónak számító jelbeszédes táncot: az esélyegyenlőség jegyében a siketek világnapján állították színpadra a Bródy János Ha én rózsa volnék című dalára készített koreográfiát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz - A Rába áradása miatt lezártak egy mellékutat

Molnaszecsőd és Döröske közötti mellékút 3,5 kilométeres szakasza teljes szélességben lezárva. Tovább olvasom