Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Baleset a 85-ös főúton: három személyt vittek kórházba

Egy furgon és egy mikrobusz ütközött össze a 85-ös főúton kedden. Az ütközést az okozta, hogy az egyik jármű nem adott elsőbbséget.

16 óra 24 perc

Feloldották a teljes útzárat a 85-ös főúton Fertőendrédnél - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Egy furgon és egy mikrobusz ütközött össze, a balesetnek három sérültje van - mondta el Kocsis Tünde alezredes, hozzátéve: az ütközést az okozta, hogy az egyik jármű nem adott elsőbbséget, mielőtt a főútra kanyarodott volna.

14 óra 17 perc

Baleset történt kedden 13 óra után pár perccel a 85-ös főút fertőendrédi leágazásánál.

Egy utánfutós Fiat Ducato vezetője nem adott elsőbbséget, amikor Fertőendréd felől a 85-ös főútra fordult, s összeütközött egy szabályosan haladó mikrobusszal.

A Ducatóban öten utaztak, négyen minden nagyobb zúzódások nélkül megúszták a balesetet.

Egyik utast viszont sérülésekkel a kórházba szállítottak a mentők, miként a nyugati irányba tartó devecseri mikrobuszban utazó mindkét személyt – a sofőrt és utasát – is.

Az anyagi kár megközelíti az ötmillió forintot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hét végén újra indul a termelés a timföldgyárban

Az ajkai timföldgyárban elkezdődött a hőtermelés, és a hét végén újra indul a termelés - jelentette… Tovább olvasom