Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Balatoni évadnyitó Keszthelyen

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a Széchenyi Terv keretén belül 1,6 milliárd forint áll majd rendelkezésére a környék vállalkozásainak támogatására, amelynek eredményei remélhetőleg már a jövő szezonban láthatóak lesznek - mondta Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap a keszthelyi balatoni évadnyitó ünnepségen.
A tó partján megjelent vendégek, helyi lakosok, egyházi és világi méltóságok előtt a politikus beszélt arról, hogy Keszthely hozzájárul a Balaton sokszínűségének és vonzerejének növeléséhez, és a kultúra balatoni fővárosa, amely jelentős megújuláson megy keresztül. Manninger Jenő emlékeztetett arra, hogy május elseje a munka és az édesanyák ünnepe mellett az uniós csatlakozásunk dátuma is egyben, amire reményei szerint egyre szívesebben gondol majd mindenki. Ruzsics Ferenc polgármester rámutatott, hogy Keszthelyen és környékén sok ember él az idegenforgalomból.

A térség vállalkozói elsősorban a hazai turizmusra építenek, amelynek fellendítését szolgálja az új Széchenyi Pihenő Kártya is - tette hozzá. Jelezte: reményeik szerint idén kevesebb lesz a viharos nap, mint tavaly, ami kedvezően befolyásolja az idegenforgalmi mutatókat. A polgármester beszámolója szerint Keszthely főtere jelentős megújuláson megy keresztül. A beruházás első, a tervek szerint jövő év április közepére elkészülő, közel egy milliárd forintos üteméhez 530 millió forint uniós támogatást nyert a város. A fejlesztés második ütemének, további 700 millió forintos beruházásnak az előkészületei szintén megtörténtek.

Keszthely 300 millió forintos támogatást nyert a Balaton partja megújítására is, amelyből egyebek közt a sétány, a zenepavilon, a vízhálózat, színpad, szökőkút, játszótér épül majd, a tervek szerint jövő szezonra. Az évadnyitó ünnep zárásaként a város vezetése hajóra szállt a meghívott vendégekkel, valamint a helyi cserkészek egy csoportjával, és az idegenforgalmi szezon nyitányaként megkoszorúzta a Balatont a tó közepén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadfogású és női birkózó ob Szombathelyen

A legjobbak közül többen hiányoztak, ennek ellenére minden súlycsoportban az esélyesek győztek a… Tovább olvasom