Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Balaton Sound, 1. nap: Underworld, Carl Cox, KÖ - videó

Elkezdődött. Azt már biztosan kijelenthetjük: teltházas lesz a 3. Balaton Sound, hiszen a "kínálat" ezúttal is nagyon rendben van. Az első napon többek között az Underworld, Carl Cox, és a Korai Öröm tartja mozgásban a tömeget.
Underworld

Trainspotting? Megvan? Akkor annak is beugrik a Born Slippy című szám, aki egyébként életében nem hallot még az Underworld-ről. A Balaton Sound-on rengeteg fesztiválozóval együtt tágíthatjuk ismereteinket róluk. Az Underworld legutóbb két évvel ezelőtt csavarta el a közönség fejét a hipnotikus Oblivion With Bells című albummal. A Hyle-Smith páros szuggesztív grafikákkal megküldött koncertjével biztosan mozgásban tartja a Nagyszínpad közönségét.




Carl Cox

Carl Cox több mint huszönöt éve meghatározó alakja a nemzetközi techno-house-club színtérnek, húsz évvel ezelőtt, szabad téren vetette be először háromjátszós keverését, a legendás Sunrise-partysorozat egyik energiamaratonján. Akkor, 15 ezer ember hódolt a még pályafutása elején járó dj-ikon hárompultus varázslatának. Az érdeklődés azóta sem csökkent. Csodáld Te is a mestert, a Balaton Sound-on.




Korai Öröm

Akik a Sziget hőskorában kezdték a fesztiválozást, biztosan belebotlottak valamelyik színpadon a Korai Öröm egyik koncertjébe. Gyanítom, ők sem tudják műfajba sorolni a zenekart. A wikipédián utánanéztem, mégis mit játszanak: "Ambient, városi népzene, pszichedelikus etno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akciózene. A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi össze zenéjében." Na, ugye. Gondolom világos. Ha mégsem, irány a Pesti EST Színpad.


Olvasóink írták

  • 2. beleptem 2009. július 11. 08:55
    „Azám !
    Neked meg marad a négy fal TT, így jártál.
    További jó nyarat :)”
  • 1. TakácsTamás 2009. július 09. 17:50
    „Na, a .... átvonulhatnak a VOLT-ról a Balatonra, aztán majd a Szigetre. Tiszta delírium nekik az egész nyár. Tapsra fel, ....!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A miniszter színre lép, de vajon energiatakarékos-e Lola?

Zamárdi - Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Balaton Sound zenei fesztiválra látogat… Tovább olvasom