Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Balaton - Füredi Pünkösdi Fesztivál

Pénteken kezdődik és hétfőig, május 20-ig tart a Füredi Pünkösdi Fesztivál irodalmi, zenés és szórakoztató programokkal.

A fesztivál pénteken 17 órakor a Kisfaludy galériában kezdődik, a hivatalos megnyitó után Rejtő Jenő Szabad a vásár című bohózatát a Lóczy Diákszínpad adja elő - közölte a balatonfüredi önkormányzat az MTI-vel.

Szombaton 11-kor a Vaszary Villában a Pilvax Irodalmi Kávéházban felolvasás kezdődik a reformkor magyar költőinek műveiből, a Kisfaludy színpadon Arany János A nagyidai cigányok című művének feldolgozása hallható Gál Tamás előadásában. A gyerekeknek Jókai a közösségi ház elől délelőtt emléktúra indul, amely 14 órára a Kisfaludy színpadhoz érkezik, ahol vetélkedők, kézműves foglalkozások lesznek.

Délután reformkori sétára indulhatnak a látogatók Laborfalvi Rózával és Jókai Mórral, közreműködik Trokán Anna színművész, a sétát Praznovszky Mihály irodalomtörténész vezeti. A séta során történeteket, anekdotákat hallhatunk Balatonfüred azon vendégeiről, akik aktív résztvevői voltak az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak. Megtudhatjuk, hogyan töltötte füredi napjait Jókai Mór, Orzovenszky Károly, Széchenyi István, Kossuth Lajos vagy Noszlopy Gáspár. A Kisfaludy színpadon Babszem Jankóról mesél a Ziránó színház, este a galériában Ferenczi György Petőfi megzenésített verseit adja elő.

Pünkösdvasárnap 11-kor a Kisfaludy színpadon folytatódik a Kisfaludy Színház Mesekastély-sorozata Paprika Jancsi történeteivel. Fél egykor a Vitorlás Étteremben Pörköltészet címmel a Kisfaludy Színház irodalmi produkciója veszi kezdetét, háromkor a Nobel-díjasok ligetében emlékfát ültetnek a világ élvonalába tartozó magyar agykutatás tiszteletére, négykor a Vaszary Villában pedig irodalmi beszélgetés lesz agykutatókkal. A Kisfaludy színpadon a Sforzato Rézfúvós Kvartett koncertjével zárul a vasárnapi program.

Pünkösdhétfőn, május 20-án 10 órakor a Vaszary Villában folytatódik a Pilvax Irodalmi Kávéház, ötkor a Kisfaludy galériában Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteményét Besenczi Árpád Jászai-díjas színművész adja elő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágzás Napja fesztivál az Őrségben Pünkösdkor

Idén huszadik alkalommal rendezik meg hagyományosan Pünkösdkor tartott Virágzás Napjai fesztivál. Tovább olvasom