Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Bakondi György: az áram kikapcsolása csődbe vinné a Malt

Az áram kikapcsolása megállítaná a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai üzemében folyó termelést, és ezzel csődbe vinné a céget; az áramszolgáltatónak hétfőn 350 ezer, csütörtökön pedig 300 ezer eurót térít meg a tartozásából a timföldgyár - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos a kormány hivatalos honlapján hétfőn.

Bakondi György közlése szerint az üzem összesen 650 ezer eurót - azaz csaknem 170 millió forintot - kifizet a tartozásából, és a termelés, a kereskedelem, illetve a likviditás adatai alapján rendezhetőek ezek az adósságok.

A Mal több mint kétmilliárd forinttal tartozik a ki nem fizetett gáz- és áramszámlák miatt a szolgáltatóknak, az E.ON szerint a gyár tartozása komoly kockázatot jelent.

A kormánybiztos szerint az állami felügyelet alatt újraindították a termelést, biztosították hatezer ember munkahelyét, és sikerült megőrizni a cég piaci pozícióit. Hangsúlyozta: a cég csak akkor tud eleget tenni a vele szemben fennálló kártérítési igényeknek, ha termel.

A közlemény szerint jelenleg a céggel szemben több magánszemély is pert indított, az állam később fogja a károkozóval szembeni igényét érvényesíteni. "A bíróság még nem jutott odáig, hogy kimondja a Mal Zrt. felelősségét, a peres eljárások akár több évig is elhúzódhatnak" - áll a közleményben.

Bakondi György szerint a Mal állami felügyelete a veszélyhelyzet fennállásáig, de legtovább két évig tarthat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsült a sörétes puska az orrvadászaton - életveszélyesen megsérült egy férfi

Orvvadászat közben sérült meg életveszélyesen egy férfi egy héttel ezelőtt a Vas megyei Kám… Tovább olvasom